Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Továbbra is segíteni kell a devizahiteleseket

2012. szeptember 8. 8:24
A devizahitelesek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP frakciószövetségre - hangoztatta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az elmúlt két évben több mint 250 ezer magyar család tudott élni a végtörlesztés és az árfolyamrögzítés lehetőségével, ezt pedig egyértelműen sikernek értékeli a frakció - mondta.

A Nemzeti Eszközkezelő eddigi tevékenységével, munkájának gyorsaságával viszont elégedetlenek, azt fel kell gyorsítani - jegyezte meg.

Jövő év januárjában a kormánypárti frakciók részletes beszámolót várnak a kormánytól az eredményekről - mondta.

Ismertetése szerint 70-80 ezer között van azoknak a száma akik eddig éltek az árfolyamrögzítés lehetőségével, számukat jelentősen növelni kell, akár az eddiginek a háromszorosára, négyszeresére is.

Ennek érdekében a kormányzatnak el kell érnie az érintett magyar családokat és ösztönözni kell őket arra, hogy éljenek az árfolyamrögzítés lehetőségével, ami egyfajta biztosítás a devizakockázattal terhelt időben - mondta.

Az év végéig összegzik a tapasztalatokat és megvizsgálják azt is, milyen egyéb eszközökkel lehet a kimaradókon is segíteni - tette hozzá Rogán Antal.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.