Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vita a választási rendszerről

2012. szeptember 16. 13:36 // Forrás: MTI
A parlament az őszi ülésszakban tárgyalja a választási törvényt. Az MSZP a távolmaradást fontolgatja, az LMP viszont részt vesz a vitán. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben.

Erről Józsa István, a párt frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap más témában tartott sajtótájékoztatóján. A politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, testületi döntés ugyan még nem született a kérdésben, de a "dolog súlyát tekintve" valószínűnek tartja ezt a lépést, mivel meggyőződésük szerint a választójogról csak szélesebb társadalmi konszenzus alapján lenne szabad dönteni. Mint mondta, a választási feliratkozás olyan "durva merénylet" lenne a demokratikus választási rend ellen, amely komolyan meggondolandóvá teszi az MSZP távolmaradását az erről szóló törvényalkotási folyamatból. "Nem lehet részes egyetlen demokratikus erő sem a választójog, a választás lehetőségének ilyen durva megcsonkításában" - fogalmazott a szocialista képviselő.

Józsa Istvánt azzal összefüggésben kérdezték újságírók, hogy az egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt szocialista kormányfő szombaton további tiltakozási formákat javasolt a választási feliratkozás terve ellen.

Az LMP részt vesz a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában – mondta újságíróknak a párt választmányi szóvivője. Heltai László vasárnapi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte, nem kívánják bojkottálni a vitát, ugyanis annak során ki szeretnék fejteni véleményüket.

Noha erről majd a képviselőcsoportnak kell határoznia, egyelőre az sem merült fel, hogy a törvényről döntő szavazástól távol maradjanak - mondta az MTI kérdésére. A javaslat eddig napvilágot látott részeit elemezve kijelentette: a tervezett előregisztrációt ellenzik, az ajánlószelvények rendszerének eltörlésével viszont egyetértenek.

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.