Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Javulni kell az első győzelemhez

2012. szeptember 16. 17:23
Két döntetlen után a hét elején elszenvedte első vereségét a megyeszékhely futsal alakulata az NB I-ben. A Szeged elleni fiaskót (0–5) követően hétfőn (18:15) Szombathelyen javíthat a társaság.

– Nincs mit szépíteni, sajnos beleszaladtunk a pofonba a Szeged ellen. Abszolút megérdemelten nyertek a Tisza-partiak, akik remek napot fogtak ki, mi viszont nagyon régen játszottunk ilyen gyengén – kezdte a visszatekintést önkritikusan Németh Gábor.

A veszprémiek vezetőedzője megjegyezte: több rossz egyéni teljesítményt is látott a mieinknél, ám úgy véli, hogy csapatként mondtak igazán csődöt. Hozzátette: levonták a következtetéseket, amely szerint jobban oda kell figyelni a védekezésre, s a helyzetkihasználás terén is javulni kell.

A csorbát hétfőn (18:15) az eddig két meccsen pont nélküli Haladás VSE otthonában köszörülheti ki az újonc FCV.

– Ahogy korábban is mondtam, minden meccsen vért kell izzadnunk, s ez egyre inkább kezd bebizonyosodni. Úgy vélem, hogy Szombathelyen is elsősorban a magunk játékára kell odafigyelnünk, ha ezt megvalósítjuk, jó eredményt érhetünk el. A felkészülés során két alkalommal is legyőztük őket. Azokból a meccsekből is próbálunk tanulni, s szeretnénk úgy felépíteni a taktikát, hogy az ezúttal is győzelemre vezessen. Ehhez persze egyénileg is sokkal jobb teljesítményt kell nyújtanunk – húzta alá a tréner.

A szakember úgy véli, hogy a remek képességű játékosokból álló ellenfél jelenlegi helyezése nem reális a tabellán. Figyelmeztetett, hogy a társaság hazai eredményei tekintélyt parancsolnak, a tavalyi kiírásban ugyanis kevesen távozták három ponttal a vasi megyeszékhelyről.

Futsal NB I, 4. forduló:
Szeptember 17. (hétfő) 18:15
Haladás VSE–1. Futsal Club Veszprém
Aréna Savaria

Zatkalik Dávid
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.