A meccs elején érződött a nagy tét, mindkét csapat a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt és abból igyekezett támadásokat vezetni. Az első találatot a hazaiak szerezték a 6. percben, sőt a 9. percben tovább növelték előnyüket. Szerencsére a veszprémiek tudtunk váltani, akik Szabadfi találatával szépítettek, sőt Finta egyenlített is rá egy percre. Sajnos az ág is húzza csapatunkat: Sárdi egy kijövetel után sérülten bicegett le a pályáról. A hazaiak egy szögletvariáció után ismét előnyhöz jutottak, amit Vas határozottságának köszönhetően sikerült egalizálni. A szünet előtt egy vétlen kezezést piros lappal „jutalmazott” a bíró (Kasza Viktornak kellett előbb pihenőre vonulni) és ezzel komoly indulatokat keltett a pályán és azon kívül. A sérült Sárdi Máté állt vissza a kapuba és igyekezett hárítani a lövéseket. Az emberelőnyös helyzetet az utolsó másodpercekben értékesítette a HVSE.
archív fotó
A második félidőben kiegyenlített játék folyt és Vas révén sikerült egyenlítenünk. A hazaiak ezután fokozott rohamokat indítottak, de az FCV a régi masszív védekezését idézve küzdött becsülettel, sőt gólszerzési lehetősége is adódott. A 36. percben egy szintén vitatható szabadrúgást ítéltek a játékvezetők, amit Jáger Sándor értékesített. A mieink nem adták fel és mindent megtettek az újabb egyenlítésért (kapus helyett az ötödik mezőnyjátékost küldték a pályára), de végül nem sikerült, sőt még egy gólt is kaptak.
Futsal NB I, 4. forduló:
Haladás VSE–1. Futsal Club Veszprém 6–4 (4–3)
Haladás: Sipos – Kottán, Horváth P., Halmos, Czeglédi. Csere: Jurak (kapus), Joó, Egle, Bagó, Bánfalvi, Jáger, Koronczai. Vezetőedző: Pálmay Tamás.
Veszprém: Sárdi – Bényi, Finta, Bakay, Szabadfi. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Tar, Hazuga, Vas, Farkas, Weisz. Vezetőedző: Németh Gábor.
Gólszerzők: Jáger (6., 36., 40.), Horváth P. (9.), Czeglédi (12.), Kottán (19.), ill. Szabadfi (10.), Finta 11.), Vas (15., 23.).
Sárga lap: Bagó (39.), ill. Weisz (34.), Szabadfi (40.)
Piros lap: Kasza (18.), Finta (39.)
– Összességében a semleges néző számára rendkívül változatos mérkőzés volt, de a játékvezetői döntés befolyással volt az eredményre. A küzdeni akarásunk végett az egy pontra rászolgáltunk volna – fogalmazott Rajki Tamás ügyvezető a klub honlapján.
A mérkőzés előtt írtuk: Javulni kell az első győzelemhez