Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Futógála mindenkinek

2012. szeptember 20. 20:40
Az I. Vehir.hu Futógála szakmai programszervezője több száz jelentkezőt vár a szeptember 29-ei eseményre. Tóthné Stupián Anikó úgy véli, a rövidebb táv mindenki számára teljesíthető.

Mint arról korábban beszámoltunk, hírportálunk tulajdonosa, a Bakony-Balaton Média Kft. szeptember 29-én első alkalommal rendezi meg futógáláját, ahol a remélhetőleg népes mezőny az állatkert rendezvényparkjából indulva bejárja a Betekints-völgyet, a Szerelem-szigetet és a Margit-romot.

– Szívesen fogadtam a felkérést, mindig nagy örömmel tölt el, hogy ha mozgással kapcsolatos programot szervezünk az érdeklődők számára – kezdte a beszélgetést Tóthné Stupián Anikó szakmai programszervező. – Remek kezdeményezésnek tartom a futónapot, amely kiváló alkalom arra, hogy azok is együtt mozogjanak velünk, akik egyébként ritkán döntenek úgy, hogy a szabadidejüket sportolással töltik


Tóthné Stupián Anikó

– Melyek a legfontosabb feladatai a fentebb említett tisztségében?
– Atlétaedzőként a futás a fő szakterületem, s több hasonló futóverseny szervezésében is részt vettem már. A szervezők ezért engem bíztak meg, hogy jelöljem ki, hogy mely táv ideális a szabadidőprogramhoz, s mely a versenyszerű futáshoz. Emellett én végeztem az időrend felállítását, s nekem kell meghatározni az eredményhirdetés folyamatát. Feladatom még a futás és az akörüli teendők megszervezése, az útvonal kijelölése és biztosítása.

– Kiket céloznak meg a különböző távok?
– Úgy vélem, hogy a rövidebbik távon bárki elindulhat, két kilométer kocogás mindenki számára teljesíthető, ami egy jó levegőzésnek is megfelel. Azok pedig, akiket rendszeresen látok futni városban, külön felkérem, mutassuk meg, hogy Veszprémben milyen sokan le tudunk futni öt kilométert. Azért választottam ezt a távot, mert ezt minden rendszeresen kocogó teljesíteni tudja. Gyönyörű helyeken – kis sikátoros, hangulatos utcákon, folyópart mentén – fogunk futni. Mindenkit bíztatok, hogy csatlakozzon hozzánk. Nagyon büszkék lennénk, ha több száz veszprémi rajthoz állna. De külön felhívom a figyelmet az iskolai váltóversenyre is, amely várhatóan nagyon izgalmassá és érdekessé teszi a programot.

– A VEDAC várhatóan két olimpikont és több kiválóságot is delegál az eseményre.
– Büszkék vagyunk a két olimpikon futónkra, Kovács Tamásra és Minczér Albertre, akik Magyarország legjobbjai közé tartoznak. Az ő részvételük külön garantálja a megmérettetés nívóját, de rajtuk kívül is számos magyar válogatott futóval büszkélkedhetünk. A VEDAC több szempontból is bázisegyesület, ezt bizonyíja, hogy a közelgő junior Eb-re készülő hatfős magyar válogatottból öt versenyző nálunk, nálam edz. Az esemény rendezéséhez több növendékünket is felkértük, de rajtuk kívül is mintegy ötvenen rajthoz állnak az egyesületünkből. 


A részletes programról itt olvashat.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.