Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Állami gondozottakat lát vendégül az állatkert

2012. szeptember 21. 13:22 // Forrás: MTI
Több száz állami gondozottat lát vendégül a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark vasárnap. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A veszprémi állatkert és a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ közös szervezésében ekkor rendezik meg a nevelőszülők napját, amikor a térségi nevelőszülői hálózatban tevékenykedő családokat és az általuk gondozott gyermekeket várják egy állatkerti sétára - közölte Szabó Petra projektmenedzser pénteken az MTI-vel.

Hozzátette: az előzetes jelentkezések alapján mintegy 300 vendég látogat el az állatkertbe. Céljuk azon kívül, hogy egy élményekben gazdag nappal kedveskedjenek a családoknak az, hogy felhívják társadalom figyelmét a nevelőszülői hálózatra, az ott végzett önzetlen, ám igen embert próbáló hivatásra - magyarázta a projektmenedzser.

Közlése szerint a veszprémi állatkert megkülönböztetett figyelmet fordít a társadalom peremén élőkre, például a különböző fogyatékossággal élőkre is: erről tanúskodnak az akadálymentesített épületek, mellékhelyiségek és a minden év június első péntek délutánján megrendezett dream night is, amikor a tartósan beteg, hátrányos helyzetű gyerekeknek kedveskednek egy élménylátogatással. 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.