Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bővítik a fiatalok közéleti ismereteit

2012. szeptember 22. 8:55 // Forrás: MTI
Alapítványt hozott létre a Fidesz ifjúsági társszervezete, a Fidelitas elnöke, Ágh Péter a fiatalok állampolgári, közéleti ismereteinek bővítésére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Szövetség az Új Nemzedékért Alapítványnak - amelynek kuratóriumi elnöke Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett - az a célja, hogy "a fiatalabb generációk társadalmi szocializációjával olyan nemzedék nőjön fel, amely felelősséget érez kisebb és nagyobb közösségeinkért, amelynek fontos az őseinktől kapott kultúra megőrzése és továbbadása, környezetünk védelme, a keresztényi alapokon nyugvó szolidaritás eszméje, a tisztes versenyre épülő piacgazdaság gondolata és az ezer éve európai, lélekben egységes magyar nemzet felvállalása" - olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásban.

Az alapítvány részt vesz a szombati budapesti, Jövő Hídja nevű rendezvényen is, ahol terjeszteni fogja Motiváló című kiadványát, amelyben mások mellett Kövér László házelnök azt írta: "meggyőződésem, hogy tehetséges, önmaguk és hivatásuk, családjuk és nemzetük iránt elkötelezett fiatalok nélkül nem csak jó politika, nem csak jó közélet, de olyan ország sem jöhet létre, amelyben jó élni".

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.