Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Novemberben jöhet az IMF-megállapodás

2012. szeptember 22. 18:57 // Forrás: mno.hu
Nagyon éles vita bontakozott ki a valutaalap és a magyar kormány képviselői között a bankrendszerrel kapcsolatban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Varga Mihály. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A tárca nélküli miniszter cáfolta, hogy a tárgyalások menetrendjével kapcsolatban a kormányon belül két lobbicsoport létezne, s utalt arra, hogy novemberre már megszülethet a megállapodás a pénzügyi védőhálóról. Az interjúból az is kiderül, hogy a tervezettnél alacsonyabb jövő évi növekedés esetén a kormány milyen módon pótolhatja az így kieső bevételeket.

Az IMF-nek és az Európai Bizottságnak küldött válaszlevélben három fő kérdésre tértünk ki. Egyrészt – miután a júliusi megbeszéléseket követően maradtak véleménykülönbségek közöttünk – összegeztük, hogy szerintünk hogyan fog teljesíteni a magyar gazdaság jövőre. Továbbá kitértünk arra, hogyha mégis kiegészítő intézkedésekre lenne szükség, milyen lépések jöhetnek szóba, és végül ismertettük az elmúlt két év eredményeit - nyilatkozta Varga Mihály. Hozzátette, a javaslatok különböző területeket jelölnek meg. Ilyen a bürokrácia csökkentése, ami elsősorban a közszférában dolgozók létszámát érintené. Az elmúlt két évben több intézkedés történt az állami újraelosztás mérséklésére, ám a szomszédos országokhoz képest még mindig magas ez a mutatónk.

- Sokféle megoldás van, erről hajlandóak vagyunk tárgyalni. Szó sincs persze arról, hogy tömegek kerülnének az utcára. A cél akár egy többéves programmal is teljesíthető, például úgy, hogy az állami szférából kilépők, a versenyszférába távozók helyére és a nyugdíjba vonulók pótlására nem veszünk fel új alkalmazottakat - szögezte le a tárcanélküli miniszter.

Az interjú teljes egészében itt olvasható.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.