Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ez kell majd az építkezéshez

2012. szeptember 23. 17:21 // Forrás: hirado.hu
Januártól már elektronikusan lehet az építkezéssel kapcsolatos hatósági ügyeket intézni Magyarországon. A kormányzat szerint gyorsabb és olcsóbb lesz az ügyintézés a milliárdos beruházással. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az építési engedélyt jövőre nyomtatás nélkül, otthoni számítógépen az interneten keresztül egy program segítségével lehet majd elkészíteni, mondta Varga Illés Levente a Belügyminisztérium építésügyi főosztályának munkatársa a Krónikában.

Ezzel a hatóságok közötti tetemes postai forgalom is megszűnik, gyorsabb, olcsóbb, hatékonyabb lesz a hatóságok közötti kommunikáció, s a kérelmező is elektronikusan nyújthatja be az építési, a használatbavételi és egyéb építésügyi hatósági engedélyt.

Az új, elektronikus rendszer az ügyintézőknek is könnyítést jelent, ígéri a minisztérium. A tervezők ebben bizonytalanabbak. Békei József szekszárdi építész azt mondta, a tervezők most is mindent elektronikusan csinálnak, a hatósági oldalon azonban lehetnek problémák.

Az ÉTDR kiépítése uniós támogatással valósul meg 1,1 milliárd forintból. Ennek a többszörösét szeretné megtakarítani a kormány. Az elektronikus ügyintézéssel párhuzamosan az engedélyezési eljárás is egyszerűsödik, legalább 15 százalékkal csökkentenék az engedélyek megszerzésének idejét.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.