Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Még bizonytalan a pince sorsa

2012. október 1. 17:09
A Jutasi út alatt két hete talált pincéről, annak a sorsáról és a vele kapcsolatban meghozott intézkedésekről beszélt a városházán Brányi Mária alpolgármester hétfőn.

A belváros rehabilitációjának munkálatai során egy pincére akadtak két hete a Jutasi út alatt, hangzott el a sajtótájékoztatón. Az alpolgármester elmondta, rögtön statikai mérnököket hívtak, valamint értesítették a műemlékvédelmi és régészeti hatóságokat.

Brányi Mária kiemelte, a pince teljesen az úttest alatt helyezkedik el, és azért nem tudtak a létezéséről, mert az úton értelemszerűen nem végeztek ellenőrző fúrásokat. Odalenn találtak már nem működő közmű vezetékeket is, amik vélhetően a hetvenes évekből maradtak hátra. A pincét tehát akkor már megtalálták, csak valamilyen oknál fogva ezt a felfedezést nem dokumentálták, mondta az alpolgármester. Hozzátette, nincs jel arra, hogy a körülbelül 150-200 éves pince valahol folytatódna.

A politikus közölte, jelenleg a legfontosabb tényező, hogy a közszolgáltatások ne szüneteljenek, és hogy a munkálatok balesetmentesen folytatódhassanak. Elhangzott, csak a pince közvetlen közelében áll jelenleg a munka, a belváros rehabilitációja és a körforgalom építése halad tovább, ez utóbbi remélhetőleg novemberre be is fejeződik.

Az alpolgármester elmondta, jelenleg a statikai mérnökök, a műemlékvédelmi hatóságok és régészek hivatalos véleményére várnak. A pince jövője bizonytalan, de reméli, hogy nem kell betemetni. Brányi Mária a kérte a lakosság türelmét, és ígéretet tett arra, hogy ha történik valami előrelépés az ügyben, azt mindenképp közölni fogják a nyilvánossággal is.

Horák János

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.