Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Azeri kiadatás: felelőtlen döntés született

2012. október 5. 8:52 // Forrás: MTI
A Safarov-ügyről tart vitát Strassbourgban az Európa Tanács. A KDNP képviselője kizárólag jogi jellegű ügynek, míg az MSZP képviselője felelőtlennek nevezte az átadást. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A jogállamiság kerül veszélybe, ha a nemzetközi egyezmények előírásaival önkényesen vissza lehet élni - ezt mondta Christopher Chope brit konzervatív képviselő a Safarov-ügyről szóló EP-vita megnyitásakor.

Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Ramil Safarov Azerbajdzsánnak történt átadása kizárólag jogi jellegű ügy volt, nem irányult Örményország ellen, és semmiképpen sem tekinthető az örmény nép megsértésének.

Vejkey kijelentette, hogy az átadás az 1983-as strasbourgi egyezmény előírásaival összhangban történt, és Magyarország elítéli, hogy az azeri elnök a procedúra után azonnal kegyelemben részesítette Safarovot. "Ez a lépés ellentétben áll a strasbourgi egyezmény lényegével" - tette hozzá.

Szabó Vilmos rossznak és felelőtlennek nevezte mind az átadást, mind a Safarovnak adott kegyelmet. Az MSZP-s országgyűlési képviselő kijelentette: a magyar szociáldemokraták, a demokratikus ellenzékiek továbbra is fontosnak tartják a jó azeri-magyar kapcsolatokat, de a kormány helyett megkövették az örmény népet a történtekért.

Szabó szerint ugyanakkor az Európa Tanácsban meg kell vizsgálni azt is, megfelelő-e a nemzetközi szabályozás azokban az esetekben, amikor a bűntény indítéka a nemzeti, vallási, politikai hovatartozás, illetve a bőrszín volt.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.