Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

2013-tól átkerülnek a szakrendelők az államhoz

2012. október 6. 7:37 // Forrás: VG.hu
Az egészségügyben lezajlott strukturális átszervezések miatt még jelentősen módosulhat a 2013-as költségvetés szerkezete – közölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének éves konferenciáján Cserháti Péter azt mondta, a pénzügytechnikai döntés már az előző kormánynál megszületett arról, hogy mint önálló alrendszer megszűnik az Egészségbiztosítási Alap, de most, az államosítás után az egészségügyi költségvetés egyszerűsítése is valódi szükségletté vált. Az egészségügyi intézmények működtetésére ugyanis elvileg a szaktárca során kellene a fedezetet tartalmaznia a büdzsének, de finanszírozásuk hagyományosan az Egészségbiztosítási Alapnál szerepel.

Ez a duplikáció eddig is megvolt a néhány országos intézet esetében, most viszont, amikor gyakorlatilag az összes kórház és hamarosan a szakrendelők jelentős része is állami fenntartású lesz, nem lesz értelme az eddigi költségvetési szerkezetet fenntartani – érvelt a helyettes államtitkár.

Cserháti Péter egyértelművé tette, hogy 2013-tól átkerülnek a szakrendelők az államhoz, mivel a járóbeteg-ellátás több törvény előírása szerint is állami feladat lesz a jövő évtől. Ezzel a lépéssel az ingatlanvagyon is átkerül az államhoz.

A helyettes államtitkár elmondta azt is: még az idén megkaphatják a béremelést azok, akik az idén technikai okok miatt kimaradtak ebből, így például a légimentők és a gazdasági társasági formában működő kórházak dolgozói. 2013-ban pedig további béremelési lépéseket tervez az államtitkárság, főként a diplomás ápolókat, valamint az egészségügyi intézményekben, de nem a betegágy mellett dolgozókat preferálva. Cserháti Péter szerint korai lenne még arról beszélni, hogy konkrétan kiket érinthet majd a jövő évre tervezett bérkorrekció, azonban úgy tervezik, hogy az erről szóló jogszabály nyáron, az idei évhez hasonlóan visszamenőlegesen léphet majd hatályba.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.