Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jubileumot ünnepel a Cholnoky

2012. október 8. 14:36
Többszörös jubileumot ünnepel idén a Cholnoky Jenő Általános Iskola, számos esemény zajlik ehhez kapcsolódóan az intézményben ezekben a napokban.

1982. augusztus 27-én indult el az első tanév a Cholnoky-lakótelepen a II. sz. Általános Iskola jogutódjaként – emlékeztetett Górné Fazekas Ágnes, az intézmény igazgatója a jubileumi ünnepsorozatot bemutató sajtótájékoztatón hétfőn délelőtt. Elmondta, maga is iskola tanulója volt, később pedig itt kezdte el pedagógus pályáját.


Partizán u. / Budapesti u. 5/a a 70-es években
(Jákói Bernadett gyűjteményéből)

Két kiállítást is megnyitottak hétfőn. Az egyik az iskola elmúlt 30 évét idézi fel képekben, a másikon pedig a technika órákon készült tárgyak láthatóak. Elhangzott még, a jubileumi eseménysorozathoz kapcsolódóan rajzpályázatot hirdettek, tanulmányi, valamint ügyességi és sportversenyeket rendeznek. Pénteken 17 órakor jubileumi gála műsorral zárul a programsorozat, amit a Városi Művelődési Központban tartanak meg.

– Iskolánk mindig otthont adott a tanulni vágyó diákoknak, emellett nyitott volt a lakótelepen élők előtt is – emelte ki Górné Fazekas Ágnes. Hozzátette, a szülői közösség önzetlen segítsége több alkalommal megmutatkozott, többek között együtt tették rendbe az iskola udvarát, illetve a jubileumi kiadvány létrehozásában is közreműködtek.

Némedi Lajos alpolgármester a jubileumi eseménysorozathoz kapcsolódva úgy fogalmazott, annak a városnak van jövője, amely ilyen tisztelettel és gondoskodással tud az oktatási intézményei mellé állni, majd megköszönte az elmúlt évtizedek munkáját.


2006-ban bontották le a forfa épületet.
(Jákói Bernadett gyűjteményéből)

A sajtótájékoztató zárásaként Jákói Bernadett helytörténeti kutató, az iskola egykori diákja mutatta be a Cholnoky iskola múltját. Elmondta, 1972-ben lebontották a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő iskolát, a tanulók az ideiglenesen felállított forfa épületben kaptak helyet a Kossuth iskola mellett, amely 1982-ig önálló intézményként működött, mint II. sz. Általános Iskola.

Jelenleg 340 diák jár a Cholnoky Jenő Általános Iskolába. Az intézmény korábbi jeles tanítványait is felsorolták a sajtótájékoztatón: Gózon Ákos, Ókovács Szilveszter, Papirovnyik Mónika, Nyári Oszkár, Hübner Zoltán, Pethő Imre, Perger Zoltán, Perger András, Fazekas Ágnes, Eigner Márta Borbála, Jákói Bernadett, Kovács Éva Rebecca, Vető Péter, Vasvári Lilla, Dolgos Tamás, Mikolasek Péter és még sokan mások.

cseh-zoltan
cseh-zoltan
cseh-zoltan
Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.