Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyugdíjba vonult a katasztrófavédelem parancsnoka / – kinevezték Zöld János utódját –

2008. október 10. 13:39
Ünnepélyes állománygyűlés keretei között búcsúztatták tisztségéből a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját, dr. Zöld János ezredest, akit eddigi helyettese, dr. Lauer János ezredes követ.

A megyeháza Szent István termében tartott rendezvényen a megye és a régió közéleti személyiségei, tűzoltó és egyéb szervezeteinek képviselői vettek részt.

Zöld János 1970-ben lépett a tűzoltóság kötelékébe, majd az egyik legveszélyeztetettebb helyre, Százhalombattára került. A tűzoltótiszti iskolát, majd az ELTE jogtudományi karát elvégezve 1981-ben került a megyeszékhelyre, ahol előbb a város, majd a megyei parancsnoki tisztét látta el egészen napjainkig. A katasztrófavédelemmel történő összevonás után nagy hozzáértéssel vágott bele a két szervezet integrációjába.

                

Több évtizedes pályája során nemcsak szakmai tudásával, de emberi magatartásával is hozzájárult a tűzoltók társadalmának még eredményesebb összekovácsolásához.

A nyugállományba vonulás alkalmából a szakma nevében dr. Tatár Attila tűzoltó altábornagy (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) búcsúztatta az ünnepeltet, aki a díszparancs elhangzása után ajándéktárgyat vehetett át feljebbvalójától.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium nevében dr. Bódi József, a „Védelmi Igazgatásért” emlékérem arany fokozatát adta át Zöld Jánosnak.

                

A Veszprém Megyei Közgyűlés képviseletében Talabér Márta alelnök értékelte a búcsúzó parancsnok pályáját. Ebben kiemelte azt a szerepet, amit a balatoni viharjelző szolgálat kialakításáért tett. „Ne sírj, hogy vége lett, mosolyogj, hogy megtörtént” – tolmácsolta Marquez gondolatait az alelnök.

A folytatásban beiktatták tisztségére dr. Lauer Jánost, aki elődjéhez hasonló pályát járt be. Az új parancsnok beszédében ígéretet tett arra, hogy zökkenőmentesen, zavartalanul fogja folytatni elődje munkáját a megye biztonsága, nyugalma érdekében.

Az ünnepségen közreműködött a Légierő Zenekar.

Pohárköszöntőt dr. Kovács Imre, a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Veszprém megyei irodavezetője mondott.  

Zatkalik András
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.