Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Életeket mentettek

2012. október 14. 2:33
Az egészségügyi vizsgálatok elvégzése mellett véradásra is lehetőség volt szombaton a Petőfi Színházban. Összesen 113-an vállalkoztak arra, hogy segítenek három betegen. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Aki önkéntesként, a társadalom iránt érzett felelősség vállalásból szeretne tenni a közösségért, azok a mindennapi hősök közé tartoznak. A véradók olyan hősök, akik példaként állhatnak mások számára - ezt Mihalovics Péter, az új nemzedék jövöjéért felelős miniszteri biztos mondta szombaton a nagy véradó és egészségnap megnyitóján a Petőfi Színházban. 

A váradásra bíztatta a jelenlévőket Csernoviczki Éva, olimpiai bronzérmes csegáncsozó is.

Egész nap ingyenes szűrövizsgálattal várták a látogatókat a szervezők, ezt sokan ki is használták, megmérették vércukrukat, megnézették szemüket, vagy éppen hallásukat. A véradásra összesen 113-an vállalkoztak, tőlük fejenként 4,5 deciliter vért vettek le az ápolók, s mentettek meg három beteget, mert ahogy a Vöröskereszt szlogenje is tartja: Adj vért és ments meg három életet! A levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül.

Veszprém megyében nagy hajlandóság van a véradásra, de komoly odafigyelés szükséges - tudtuk meg Libisch Évától. A Veszprém Megyei Vöröskereszt véradószervező koordinátora érdeklődésünkre elmondta, évente mintegy 21 ezer véradójuk van, ezek közül 3 ezer első alkalommal jelentkezik náluk. A férfiak ötször, a hölgyek háromszor adhatnak vért egy évben.

“A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente több mint 430 ezer egység vérre van szükség, ehhez évente közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink” - olvasható a veradas.hu oldalon.

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.