A jó erőkből álló Gödöllői Bikák otthonában folytatódott a bajnokság csapatunk számára. Jól kezdtek a veszprémiek, akik stabil védekezésből igyekeztek kontrákat vezetni. Egészen a 10. percig egyenlő ellenfelek voltak, amikor szögletből egy megpattanó labda talált utat a kapujukba. A hazaiak a vezetés birtokába átvették az irányítást és a 12. percben megszerezték a második találatukat a zavarodott bakonyi védők között. Szerencsére egy szép kontratámadás után Szabadfi hozta vissza a csapatunkat a mérkőzésbe. Aztán egy újabb védekezési hiba miatt egy perc múlva jött a válasz. A félidőben 3:1 állt az eredményjelzőn.
archív fotó
A második játékrész rémálomként kezdődött. Az FCV az öltözőben maradt és az első támadásból megkapta negyedik gólját. A mérkőzés hátralévő időszakában nyílt küzdelem volt a pályán, de a vendégek sajnos üres kapuba se tudtunk betalálni. A „kegyelemdöfést” egy kontratámadás után adta meg a Gödöllő és állította be az 5:1-es végeredményt.
Futsal NB I, 7. forduló:
Gödöllői Bikák-Vasas Phiten–1. Futsal Club Veszprém 5:1 (3:1)
Gödöllő: Ács – Ughy, Frank, Jenei, Nagy R. Csere: Hegedűs (kapus), André, Biczi, Baranyai, Lovrencsics, Veres, Fehér. Vezetőedző: Szente Tamás.
Veszprém: Sárdi – Bényi, Finta, Gulyás, Szabadfi. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Hazuga, Bakay, Vas, Tar, Weisz. Vezetőedző: Németh Gábor.
Gólszerzők: Nagy R. (10., 13.), Pálfi (15. - öngól), Biczi (21.), Fehér (27.), illetve Szabadfi (15.).
– A csapatnak morálisan kell megerősödni és el kell hinni, hogy nem érdemtelenül vagyunk a legmagasabb osztályban. A hazaiak jó játékkal (részben nekünk köszönhetően) nagyobb megerőltetés nélkül szerezték meg a győzelmet. Élesedik a helyzet a bajnokságban és el kell kezdenünk a pontokat gyűjtenünk, mert csak így van esélyünk NB I-es tagságunk megőrzésére – fogalmazott Rajki Tamás ügyvezető elnök a klub hivatalos oldalán.
Az FCV október 29-én (hétfőn) 18.30-kor a Március 15. utcai sportcsarnokban fogadja a Cső-Montage gárdáját.