Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Száz diákot jutalmaztak

2012. október 17. 22:18
Az előző tanév tanulmányi versenyein kiemelkedő eredményt elérő diákokat és felkészítő tanáraikat díjazták szerdán a Simonyi Zsigmond Általános Iskolában. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


A Simonyi Gyermekkar

Szauer István, az oktatási- és sportiroda vezetője elmondta: ha a város minden sikeres tanulóját egy helyre szerették volna meghívni, az Aréna is megtelt volna, ezért a száz legeredményesebb fiatalt hívták meg a szerdai gálára.


Némedi Lajos köszöntötte a meghívottakat

Az eseményt befogadó Simonyi Zsigmond Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola zenés műsorát követően Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte a város általános- és középiskoláiból, valamint óvodáiból érkezett pedagógusokat és diákokat.


A díjakat Porga Gyula adta át

Beszédében az alpolgármester megköszönte mindannyiuk munkáját, amivel Veszprém város hírnevét öregbítették. Hangsúlyozta: a tanárok a gyerekek sikeréhez járultak hozzá, ez pedig a jövőnk, a fiatalok és a város szempontjából is fontos szerepvállalás. Némedi Lajos ehhez a munkához a következő hónapokra is kitartást és lelkesedést kívánt a pedagógusoknak. 

A fiatalok és felkészítő tanáraik Porga Gyula polgármestertől vehették át jutalmukat. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.