Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ország is olyan, mint a család

2012. október 21. 0:49 // Forrás: hirado.hu
A köztársasági elnök a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) huszonöt éves jubileumi ünnepségén beszélt a nagy család jelentőségéről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az ország olyan, mint a család: rajtunk múlik, milyenné tesszük életünket, rajtunk múlik, hogy felelősséget vállalunk-e egymásért, vagy a széthúzás útját járjuk - jelentette ki a köztársasági elnök a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) huszonöt éves jubileumi ünnepségén, Budapesten.

Áder János, aki elmondása szerint elsősorban nagycsaládos édesapaként, és nem köztársasági elnökként mondott köszönetet az egyesületnek negyedszázados munkájáért - hangsúlyozta: a családban hatalmas erő lakozik. "Egyedül minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen" - emelte ki a nagy családok jelentőségét, és reményét fejezte ki, hogy a NOE még hosszú időn át képes lesz átadni az erről szóló tudást a felnövekvő nemzedékeknek.

Az államfő köszöntőjében hosszan sorolta azon nagyjainkat, akik sokgyermekes csalásban nevelkedtek. Közöttük említette Teleki Blankát, aki a 19. században úttörő szerepet vállalt a nők tanuláshoz való jogának kiszélesítésében, Vörösmarty Mihályt vagy Tamási Áront, de, mint mondta, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök is öt testvér mellett nevelkedett.

Áder János, akinek két legidősebb gyermeke most lép ki az életbe, a harmadik most válik nagykorúvá, a legkisebb pedig még kisiskolás - a mese világához hasonlította a családi életet, amely küzdelmes, kalandos, próbatételekkel teli, mégis a jó, a szép és az igaz mozgatja, a tisztességes szándék motiválja.

Az 1987-ben alakult, mára mintegy 14 ezer tagcsaládot és 250 helyi szervezetet magába foglaló Nagycsaládosok Országos Egyesülete már ifitagozattal is rendelkezik, amely a fiatalok körében népszerűsíti a családos életformát. A szervezet több alapítványt is létrehozott: az Otthon Segítünk Alapítvány a tapasztalatok közvetlen átadására alakult, míg a Családjainkért Alapítvány a rászorulókat segíti. A NOE 2004 óta tagja az Európai Nagycsaládos Szövetségnek, 2001-ben pedig megalapította a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét, amely a határon túli magyar családokat szervezi közösséggé.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.