Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán: nem koldulunk, hanem teljesítünk

2012. október 22. 8:51 // Forrás: hirado.hu
A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az EU-csatlakozáskor vállalt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kormányfő az eheti brüsszeli EU-csúcstalálkozó után adott interjút a Hír TV-nek, a nyilatkozatot vasárnap sugározták a Hírvilág című műsorban. A héten bejelentett költségvetési kiigazításért - mint mondta - elismerő reakciót kapott a kormány Brüsszelben. "Persze fogalmuk sincs, hogy pontosan mekkora a magyar költségvetés, mekkora a hiánya", de azt értik, hogy a jelenlegi kabinet elszánt, szakítani akar azzal a 2004-2010 közötti időszakkal, amikor "lényegében folyamatosan hazudtunk, meghamisítottuk a számokat", és emiatt komolytalannak könyvelték el a magyarokat - mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta, a konfliktusok egy részét is azért vállalta, hogy lássák, Magyarországon ma már "más kurzus van".

Brüsszelben szerinte most úgy látják, hogy a magyar kormány "tűzön-vízen át, de végre fogja hajtani" azt, amit az európai uniós csatlakozáskor vállalt. Ez önérdeke is az országnak, mert "az EU-s támogatásokat lehet csökkenteni bosszúból vagy cserébe azért, ha az ember nem tartja be a kötelezettségeit" - jegyezte meg, majd úgy fogalmazott: ez alól ugyan "kisiránkozhatja" magát az ország, de méltatlan lenne, a méltóságát és a megbecsültségét éppen újjáépítő Magyarország nem engedheti meg ezt magának.

"Mi nem koldulunk, nem kérünk, nem könyörgünk. Teljesítünk, és elvárjuk, hogy megkapjuk azt, ami a teljesítményünk alapján jár nekünk" - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint ezt a "kultúraváltást" olvassák ki a kormány pénzügyi akcióterveiből is. Arra a kérdésre, hogy számít-e újabb uniós vizsgálatokra bizonyos intézkedések miatt, a kormányfő azt felelte: "erre mindig számítanunk kell", Brüsszel ugyanis "nem a szűzlányok gyülekezőhelye és nem is a szentek kongregációja", hiszen Brüsszelben nemcsak a kabinetek, hanem a nagy - például az energia- és a bankszektorban vagy a hulladékiparban aktív - cégek is érdekeket képviselnek.

A vállalatok megpróbálják befolyásolni az uniós döntéshozókat, Brüsszelen keresztül igyekeznek elérni, "hogy csökkentsük a bankadót, vagy ne is legyen, hogy ne őket terheljük az adókkal, hanem inkább a nyugdíjasokat vagy a bérből és fizetésből élőket". A magyar kormány azonban ennek az ellenkezőjét teszi, és a méltányos tehermegosztás elvét vallja - nyomatékosította, hozzátéve, hogy lehet enyhíteni e magyar politika súlyát és hatásait Brüsszelen keresztül, "ha ők ügyesen csinálják. Én, illetve mi meg nem tudjuk ezt kivédeni, de hát mi is azért jövünk Brüsszelbe, hogy ezen a frontvonalon is helyt tudjunk állni".

Orbán Viktor szerint Magyarország egyébként kivívta magának az elismerést az európai politika folyamatos megújításáért, az innovatív ötletekért, ám mivel mindez érdeksérelemmel jár, "folyamatosan fölszisszennek", és egyfajta "szabadfogású birkózás" zajlik szabályozott keretek között. Magyarországnak azonban barátai is vannak az EU-ban, magas posztokon, vagyis Brüsszelre nem szabad úgy tekinteni, mint ahol "csupa az ellenfél zsoldjában álló vagy az ellenfélnek dolgozó emberek lennének" - mondta, ezzel magyarázva, hogy a küzdelem "nem váltakozó eredménnyel zajlik, hanem leginkább a mi javunkra dől el".

Arra a felvetésre, hogy az amerikai The Weekly Standard magazin a közelmúltban Barack Obama amerikai elnökhöz hasonlította őt, a miniszterelnök azt mondta: az amerikai elnök is megpróbált valami olyat az Egyesült Államokban, ami korábban ott nem volt. "Obama mindannyiunk számára, akik új, innovatív, szokatlan dolgokkal próbálkoznak, akik abban hisznek, hogy a világ nem lesz olyan a válság után, mint a válság előtt volt (...), inspirációt jelentett, biztatást, hogy igen, lám, a legnagyobb országban is új utakra kell lépni, hát akkor hogyne kellene nekünk, magyaroknak is" - fejtette ki Orbán Viktor a Hír TV-nek adott interjúban.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.