Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kisebb mértékű drágulás jöhet

2012. október 22. 17:01 // Forrás: MTI
A következő félévben élelmiszer árrobbanásra nem, inkább egy kisebb mértékű élelmiszer áremelkedést vár az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az intézet legfrissebb, az MTI-nek eljuttatott felmérése szerint az alapvető élelmiszerek ára termékenként eltérő mértékben, de összességében mintegy 10 százalék körüli ütemben emelkedhet.

Október és a jövő év márciusa között a fehér kenyér fogyasztói áremelkedése a szakemberek szerint előreláthatólag nem haladja majd meg a 15-20 százalékot; a nyerstej felvásárlási ára összességében 6-9 százalékkal lehet magasabb az augusztusi árszintnél és kilogrammonként 84-87 forint közötti sávban mozog majd. Ennek megfelelően a tej fogyasztói árának emelkedését a szakértők 5-7 százalék között valószínűsítik.

A vágósertés termelői ára 5-10 százalékkal emelkedhet az augusztusi árakhoz képest, így élősúlyban számítva kilogrammonként 420-440 forint között alakul. A sertéshúsok fogyasztói árában a termelői árnál kisebb emelkedéssel számolnak a kutatók.

A vágócsirke termelői ára szintén tovább nőhet, és a 2012. augusztus havinál, akár 8-10 százalékkal is magasabb lehet. A szakértők számításai alapján a kilónkénti 294-299 forint közötti tartományban mozoghat. A bontott csirke fogyasztói árának emelkedését pedig 6-8 százalék között valószínűsítik a következő hat hónapban.

megjegyzik azt is: az elmúlt hetek betakarítási adatai, és piaci fejleményei alapján nem várható élelmiszer árrobbanás, inkább egy kisebb mértékű, akár több lépcsős élelmiszer áremelkedés következhet be.

A szakemberek felidézik, hogy az Európai Bizottság előrejelzései szerint a következő gazdasági évben tartósan magas, de lassan csökkenő árakra lehet számítani a takarmánypiacon. A magas takarmányárak a feldolgozott, és hústermékek árában minden bizonnyal emelkedés okoznak, aminek mértéke azonban nehezen megbecsülhető. Az idén Magyarországon és a világpiacon is drága a takarmány a gyenge termés miatt; az árak szeptemberben tetőztek, azóta kismértékű árcsökkenés kezdődött - olvasható az összefoglalóban.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.