Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

"Nem vagyunk vesztes nép"

2012. október 22. 19:54
1956-os megemlékezést tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom október 22-én, a Megyeház téren a Brusznyai emlékmű előtt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A megemlékezést Kovács Rajmund, a párt veszprémi elnöke nyitotta beszédével. Beszámolt az '56-os forradalomhoz vezető eseményekről, a szabadságharcról, és annak leveréséről. A politikus kijelentette, a kommunisták és liberálisok megpróbálják ’56 emlékét kisebbíteni, elhitetni velünk, hogy vesztes nép vagyunk. Hozzátette, nem vagyunk azok, és bárkivel szembeszállunk, ha az országot kell megvédeni.

A Jobbik veszprémi elnöke emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy az ország akkor is egyedül vívta meg a harcát, nyugati segítség nélkül. Ezért a hála Trianon, Európai Unió, IMF, rabszolgasor és kizsákmányolás, sorolta a politikus. Kovács Rajmund elmondta, a rendszerváltó kormányok hatalmas bűnt követtek el, mikor úgy döntöttek, hogy lemondanak az elszámoltatásról. Hozzátette, eközben a Simon Wiesenthal kör, egy cionista szervezet, idős magyar hazafiakat kerget a halálba. A Jobbik veszprémi elnöke kijelentette, 1956-nak sosem szabad feledésbe merülnie, és mindig emlékezni kell rá, hogy ez a kis ország képes szembeszállni a túlerővel.


(Forgóné Kelemen Judit és Kovács Rajmund)

Forgóné Kelemen Judit, Veszprém önkormányzatának képviselője beszélt az október 23-i forradalom nemzetközi visszhangjáról. Elmondta, Olaszországból újságírókat küldtek Budapestre, hogy hitelesen tudósítsanak az eseményekről. A temesvári egyetem hallgatóit szintén megihlette a magyarok szabadságharca, de ezt is elnyomták. Magyarországot Franco tábornok, Spanyolország akkori vezetője is támogatta, aki önkénteseket is gyűjtött az elnyomás ellen lázadó kis nép segítségére. Az USA azonban a szuezi válsággal volt elfoglalva, ezért nem törődött a magyarok ügyével. Az önkormányzati képviselő megemlítette Povl Bang-Jensent, titokzatos körülmények között elhunyt dán diplomatát is, aki minden erejével igyekezett országunk ügyéért harcolni.


(Zagyva György Gyula)

Zagyva György, a Jobbik országgyűlési képviselője szintén felszólalt a rendezvényen. A politikus elmondta, a hosszú hétvégét az utóbbi időben az ország vezetői igyekeznek október 23-hoz igazítani, hogy a magyar azzal foglalkozzon, hogy nem kell dolgozni, és ne törődjön ’56 szellemiségének ápolásával. A politikus kiemelte, ezt a szellemiséget már nem csak hogy elnyomják, hanem mind a Fidesz, mind az MSZP igyekszik egy reformkommunista megmozdulásnak beállítani a magyar nép nevében történő, alulról induló szabadságharcot.
Az önkormányzati képviselő feladatként kijelölte, hogy a nemzeti oldalon álló embereknek kötelességük ’56 valódi emlékét és örökségét őrizni, továbbá befejezni azt, amit akkor ott elkezdtek, és visszaadni az ország igazi függetlenségét és a régi nagyságát.


(Vitéz Juhász Antal)

A rendezvényen verset mondott Vitéz Juhász Antal, aki szintén kifogásolta, hogy az október 23-i események igazi hősei feledésbe merülnek. Elmondta, a Nagy Imre emlékmű tele van koszorúkkal, de attól tíz méterre a névtelen hősök nyughelyét benövi a gaz. Hozzátette, a tömegsírokat a mai napig nem lehet felbontani. „Talán mert akkor kiderülne, kik voltak az áldozatok, és hogy kik ölték meg őket?” - hangzott el a kérdés. Felháborító, hogy a Corvin közben Lomnici Zoltán tart beszédet, akinek semmi köze nincs október 23-hoz. „Pongrátz Gergely forog a sírjában!” - zárta beszédét Vitéz Juhász Antal.

Az ünnepség végén a jelen levő szervezetek gyertyákat és koszorúkat helyeztek el a Brusznyai emlékmű elé.

Horák János
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.