Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tisztességes helytállás

2012. október 25. 13:43
Veszprém egyáltalán nincs rosszabb helyzetben, mint a többi megyei jogú város, sőt, szerencsésnek is mondhatjuk magunkat – véli dr. Mihalovics Péter, a veszprémi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Az elmúlt két évről kérdeztük. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– A sikerek mellett a tisztes helytállás jellemezte az elmúlt két évben Veszprém vezetését. Jelenleg az elmúlt évtized hagyatékai és a nemzetközi környezet által ránk rót problémák és terhek mellett kell megtalálni a válságból való kivezető utat helyi szinten, ebben az önkormányzat tisztességesen helyt állt. Ezzel párhuzamosan az elmúlt két évben az alapszolgáltatások bővültek, valamint a közszolgáltatások színvonala is emelkedett. A nehéz időszakon kívül egy állandó változásokról szóló környezetről is beszélhetünk, hiszen átalakulóban van a közigazgatás, az önkormányzatok finanszírozása, kialakulnak a járási hivatalok, ebben a helyzetben kellett újrapozicionálnia Veszprémnek, megtalálni azokat a kitörési pontokat, amik közép- és hosszú távon fejlődő pályára állítják.

– A fideszes többség miként mutatkozik meg a bizottsági munkában?

– Paritásos alapon osztottuk el a bizottsági helyeket. Ha az állampolgárok akaratát tükröztük volna, akkor mindegyiknek kizárólag fideszes többségűnek kellene lenni, hiszen 2010 októberében mind a 12 egyéni választókerületben fideszes önkormányzati képviselő kapta meg a választópolgárok bizalmát. A korábbi demokratikus gyakorlathoz híven minden bizottságban teret és lehetőséget kap az ellenzék arra, hogy elmondja véleményét, építő kritikáit.

– Egy esetben szükségessé vált a bizottsági elnök cseréje. Mi indokolta ezt?

– A tulajdonosi bizottság élén Baumgartner Lajost Czaun János követte, miután olyan szerződést kötött a bizottság saját hatáskörében eljárva, amire nem volt jogköre, illetve alaposabb körültekintést igényelt volna. Elképzelhető, hogy többen hibáztak az ügy kapcsán, a politikai felelősséget azonban Baumgartner Lajos vállalta, ami példaértékű emberségről tett tanúbizonyságot mindannyiunk számára.

– Milyennek ítéli meg a frakció és a hivatal munkáját?

– Egymásra vagyunk utalva. Az állampolgárok, a civil szervezetek, intézmények vezetői mindig a képviselőjüket keresik meg észrevételeikkel, aki az esetek döntő többségében bizottsági üléseken, vagy más formális, informális egyeztetéseken tudja ezeket a döntéshozók elé tárni. A felvetett problémát a legtöbb esetben a hivatal munkatársai a képviselővel közösen orvosolják.

– Mennyire szoros a kapcsolat az ellenzékkel?

– Példa nélkülinek mondanám, hiszen a polgármester rendszeresen egyeztet az ellenzéki képviselőkkel. Minden közgyűlés előtt, még a képviselő testületi többséget adó Fidesz-KDNP frakció ülését megelőzően leül mind az öt ellenzéki képviselővel, hogy az aktuális napirendi pontokat átbeszélje, háttér-információkat, ötleteket cseréljen. Az elmúlt 20 évben nem volt erre gyakorlat Veszprémben. A szervezeti és működési szabályzatunk egyébként a megyei jogú városi önkormányzatok körében a közgyűlési hozzászólásokra legtöbb jogot adja az ellenzéki képviselőknek.

– Ennek ellenére kritikaként hangzott el részükről, hogy gyakran nincs elég idejük átnézni a közgyűlési napirendi pontokat, sok a sürgősségi indítvány.

– Ezt az élet írja, senki nem hiheti, hogy a polgármester hobbiból nem terjeszti elő ezeket az anyagokat. Bizonyos pályázatok, határidők betartása indokolja ezt, vagy éppen a közigazgatást érintő feladatok esetén az utolsó pillanatban kapja meg az államtól is az önkormányzat, hogy a határidőket betartassa. Nagyobb figyelmet feltételez a városvezetők részéről, de minden egyes döntés a felelősségünk legnagyobb tudatában született meg.

– Mit vár a következő két évtől?

– Egy képviselő testületi ciklusnak az a legszemléletesebb fokmérője, hogy hogyan néz ki a város, amikor átveszi a kormányzás lehetőségét, és amikor átadja a következő kurzusnak. 2014-ben egy óriási változáson átesett város képét láthatjuk majd, ami egy viszonylag rövid idő alatt valósul t meg. Történelmi léptékű a mostani önkormányzati ciklus, teljesen új belváros jön létre. Összesen 10 milliárd forint pályázati pénzre számíthat Veszprém ebben a négy évben. Ebből kell megújítani a lakókörnyezetet, illetve működtetni azt szolgáltatói rendszert, ami méltán emeli a legélhetőbb városok közé Veszprémet, illetve a legjobb polgármesterek közé a város első emberét.

– Az ellenzék folyamatosan növekvő eladósodásról beszél. Ön milyennek ítéli meg a város pénzügyi helyzetét?

– Veszprém egyáltalán nincs rosszabb helyzetben, mint a többi megyei jogú város, sőt a Bakony régióban rejlő turisztikai, gazdasági potenciált, még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. A kötelezően fenntartott ellátórendszert megbízhatóan finanszírozza az önkormányzat, szemben több Magyarországi nagyvárossal. Veszprémnek és a veszprémieknek nem kell aggódnia, ezzel együtt az is egyértelmű, hogy nincs könnyű dolga egy mai városvezetőnek, ha az a célja, hogy a választópolgárok a válság kellős közepén is a korábban megszokott színvonalon éljenek.
 

Cseh Zoltán
vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.