A német Bad Kreuznach város vonzáskörzetébe tartozó falvak diákjai október 12-én érkeztek meg Nagyesztergárra, testvértelepülésükre. Kedden látogattak Veszprémbe, ahol a nyolc 9-12 éves focista fiút és 6 kísérőjüket - köztük a faluközösség főpolgármesterét, Peter Freyt - fogadta Porga Gyula alpolgármester, Némedi Lajos képviselő és dr. Albert Vendel, a megyei német kisebbségi önkormányzat elnöke. Tegnap Zircen jártak a gyerekek, ma délután a Cholnoky iskolában játszanak focimeccset, holnap Tapolcára látogatnak, másnap megint Zirc, és 18-án indulnak haza. Porga Gyula kedden délelőtt ismertette a fiatalokkal Veszprém történetét és jelenét. Bad Kreuznach és vonzáskörzete ötvenezres lélekszámú - tudtuk meg Peter Freytől -, és amellett, hogy kedvelt fürdőváros, sportváros is: sok sikeres egyesület működik itt, de sajnos a labdarúgás nincs köztük - tette hozzá mosolyogva. A térség Németország egyik legnagyobb borvidékének a része, így a főpolgármester néhány üveg borral kedveskedett a vendéglátóknak, továbbá átadta a faluközösség címerét Nagyesztergár polgármesterének, Csaba Ferencnek. A falvak kapcsolata 2001 óta több kölcsönös látogatást eredményezett különböző területeken.
Porga Gyula, Csaba Ferenc, Némedi Lajos
Peter Frey
Nagyesztergár
Bad Kreuznach