A szervezők a mostani fordulót az eddigi legsikeresebb „Bringázz a munkába” kampánynak nevezik. Tavaly ilyenkor még csak kétezren, az előző, tavaszi fordulóba pedig több mint hatezren kapcsolódtak be. A rekordszámú 8000 regisztrált résztvevő mellett az összesen megtett út hossza is rekordszámba megy: a letekert 737.699 km közel annyi, mint a Föld-Hold távolsága oda-vissza. A szervezők kalkulációi szerint ezalatt a résztvevők több mint 16 millió kalóriát égettek el, és 15,5 millió forintnyi benzinpénzt spóroltak meg.
„A legfontosabb cél, hogy felhívjuk a figyelmet a kerékpározás előnyeire: segít a légszennyezés és a zajterhelés csökkentésében, mérsékli az üzemanyag felhasználást és a széndioxid kibocsátást, ezen kívül segít megőrizni az egészséget és javítja a munkakedvet is” – hangsúlyozta a kampányt szeptember közepén elindító Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
A ma 16.30-kor a Millenáris Velodromban (XIV. Szabó József u. 3.) kezdődő kampányzárón díjat kapnak a legmagasabb létszámaránnyal résztvevő cégek, akik vetélkedőn is összemérhetik tudásukat. A műsort Novák Péter vezeti, a díjakat László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke és Bodor Ádám, az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöke adja át.
Kerékpárbarát munkahely kialakítására uniós források is rendelkezésre állnak. Cégek, non-profit szervezetek és költségvetési intézmények is pályázhatnak a KEOP „Fenntartható életmód és fogyasztás” keretéből. Kerékpártároló, öltöző, zuhanyzó építésére 1 és 10 millió forint közötti összegre lehet pályázni a 300 millió forintos keretösszegből az év végéig.
Uniós és kormányzati forrásból 2007 és 2013 között összesen 56 milliárd forint jut közel 2000 kilométer kerékpárút és kerékpársáv kialakítására. Ebből eddig 10,9 milliárdot ítéltek oda több mint 400 kilométernyi kerékpáros projekt megvalósítására. A századik kilométer kerékpárutat nemrég adták át Dunabogdányban.