Horváth Attila jogtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint részben a társadalom felelős azért, hogy a rendszerváltás után nem kérték számon az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlóinak bűneit, és nem volt elegendő akarat arra sem, hogy 1956 hőseit kellőképpen elismerjék, ezért maradt el utóbbiak méltó kárpótlása.
Az Irány Csoport vasárnapi budapesti, a Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényén a jogtörténész elmondta: a szovjetek 1956. október 23-án még azt hitték, pusztán a tankok megjelenése felszámolja a forradalmat, mivel azonban ebben csalódniuk kellett, november 4-én "semmit nem bíztak a véletlenre", és a nyugati világ passzivitása mellett megindult "a hatalmas szovjet haderő".
Elmondta: a forradalom leverése után kétszázezer ember elhagyta az országot, megindultak a tömeges kivégzések, és november 10. után kezdődtek a sortüzek, amelyek az ellenállás megtörésére szolgáltak. A bírósági tárgyalásokon több mint 300 halálos ítélet született, 21 ezer embert zártak börtönbe, és 16 ezren kerültek az internálótáborokba 1960 áprilisáig - sorolta.
Horváth Attila emlékeztetett arra, hogy akiket köztörvényes bűnözőnek nyilvánítottak, 1963-ban sem részesültek amnesztiában, aki 1956-os elítélt volt, azt nem léptethették elő a munkahelyén, nem kaphatott prémiumot, gyerekeit pedig nem vették fel a felsőoktatásba.
Gyarmati Dezső, az 1956-os olimpiai bajnok vízilabda-válogatott tagja, aki 1956-ban Melbourne-ben a magyar küldöttség forradalmi bizottságának elnöke volt, elmondta: mielőtt elindultak az olimpiára, autójával a Széna téren a forradalom sebesültjeit szállította. Közben Nagy Imre miniszterelnöktől kérték, hogy engedje ki a csapatot az olimpiára, aki ezt meg is tette, és még két autóbuszt is adott, hogy Prágába ki tudjanak utazni, ahonnan repülővel indultak tovább Ausztráliába.
Elmondása szerint november 4-én a repülőgépen tudták meg a pilótától, hogy a szovjet csapatok megtámadták Magyarországot. Szólt arról is, hogy 1956. december 5-én 8 ezer néző előtt a vízilabda elődöntőn, amikor már a magyar csapat négy góllal vezetett, fél perccel a meccs vége előtt a szovjet Prokop megütötte Zádor Ervint. A sérült játékos úgy nézett ki, mintha "baltával szétvágták volna a fejét" - fogalmazott.
Visszaemlékezése szerint a szovjet csapat ekkor "kimenekült" a mérkőzésről, amit a bírók "a mai napig nem fújtak le". Szavai szerint "nagyon kellett ennek a kis országnak ez a győzelemmel együtt járó jó érzés". Az olimpiai bajnok sportoló hangsúlyozta: a nyugati hatalmak becsapták a magyar forradalmárokat, amikor harcra buzdították őket, miközben "a fülük botját sem mozdították".
Regéczy-Nagy László ezredes, a Bibó-per másodrendű vádlottja, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke arról szólt, hogy a budapesti brit követségre többször mentek forradalmi küldöttek segítséget kérni, de mivel az angoloknak nem voltak érdekeltségeik Magyarországon, ezért nem szóltak bele a forradalmi megmozdulásokba, sőt november 4-én bezárták a brit követséget.
A rendezvény végén a résztvevők mécseseket gyújtottak a Terror Háza Múzeum előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlásának áldozataira emlékezve.
