(Az alábbi gondolatok az Internet Hungary konferencia szerda délutáni fórumán és annak kapcsán hangzottak el)
Több olyan eset példázza az internet és írni tudás hatalmát, amelyben nagy cégek mindaddig semmibe vették a fogyasztó panaszát, amíg az a nyilvánossággal nem "fenyegette" őket. Több termék esetében az internetnek köszönhető, hogy komoly hibákra fény derülhetett, amelyet egy ideig a gyártó természetesen tagadott, de a népítélet végül győzött. Megtörtént, hogy politikusok szólták el magukat egy-egy interjú alkalmával, hogy internetes fórumozókat "foglalkoztatnak" egy-egy téma, fórum, blogok hangulatának befolyásolására, ez alatt természetesen nem csak pozitív marketinget értve.
A szélesebb nyilvánosság tehát egyaránt biztosíthat hitelességet és manipulációs lehetőséget. Ezzel mindig is visszaéltek, vissza is fognak, de növekedhet is a kontroll azáltal, hogy könnyen jelenhetnek meg új nyilvános helyek a hálózaton.
Az online újságíró felelőssége tehát az, hogy ellenőriz, utánajár és a hírversenyben nem téveszti szem elől a legfőbb értéket: az igazságot.
Magyarországon ugyanakkor nincsenek felkapott bloggerek, hiteles véleményvezérek, de a nagy rendszerek (állam, cégek) marketingje működik. Hiányzik tehát a felelős civil kontroll.
Egy-egy komplexebb problémánál sok időbe telik, míg ellenőrizzük a valóságot. Fordulhatunk az írott sajtó világában hitelesnek értékelt médiumok online változataihoz, de átpolitizált jelenünkben ezek objektivítása is kétséges. A felelősség tehát a felhasználó kezében van.