Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Informálnak és formálnak

2012. november 9. 22:23
A Helyi Televíziók Országos Egyesülete minden évben két alkalommal tart szakmai fórumot, az őszi kétnapos összejövetelnek ezúttal Veszprém adott otthont. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Csütörtökön és pénteken a 80 tagtelevízió szinte teljes létszámban képviselte magát a porogramokon, összesen több mint száz vendéget fogadott a szervező Veszprém Televízió. – A helyi televíziók érdekeit szolgáló fórum első napján tisztújító közgyűlést tartottak, ahol régi vezetőségnek szavazott bizalmat a többség, továbbra is a Debrecen Televízió ügyvezetője, Széles Tamás maradt az elnök – mondta el érdeklődésünkre Szegedi László, a Veszprém Televízió ügyvezető főszerkesztője.

Este a veszprémi érsekségben látta vendégül a csoportot Porga Gyula polgármester és Márfi Gyula érsek, aki vidám történetekkel fűszerezve mutatta be rezidenciáját. Hangsúlyozta, jó kapcsolatokat őriznek a helyi médiumokkal, kiemelte a Veszprém Televízióval meglévő eredményes együttműködést. – Az egyház tanítását változatlan tartalommal, de modern formában kell közölni az emberekkel. A kommunikációs eszközök nem csak informálnak, hanem formálnak is – mutatott rá az érsek, aki forralt borral is megkínálta vendégeit.

Pénteken műszaki eszközökkel és technikai újításokkal ismerkedhettek meg a televíziós szakemberek, majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint az MTVA közös szakmai fórumával zárult a kétnapos találkozó.  

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.