Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Méltó ellenfele volt a bajnoknak az FCV

2012. november 12. 20:41
A bajnoki címvédő ETO 5–2-re verte a vendéglátó veszprémieket az első osztályú futsal-bajnokság hétfői meccsén.

Közönségszórakoztató játékot láthatott a több mint félezer kilátogató néző a bajnoki címvédő ellen.


Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

A várt játékkép alakult ki a mérkőzés kezdetétől fogva. A Győr birtokolta többet a labdát, az FCV stabilan igyekezett védekezni és egy-egy kontrával veszélyeztetni a vendégek kapuját. A sokpasszos győri játék révén a 7. percben jutott először a hazai kapuba a játékszer. Csapatunk a taktikai utasítást betartva továbbra is stabil védekezésből igyekezett támadni, sőt, a 10. percben büntetőhöz jutott egy kezezés végett. Sajnos Finta a felső kapufát találta telibe, így maradt az eredmény. A 16. percben a válogatott Dróth fordult a kapunkra és lövése a kapuban kötött ki.

A szünetben így 0–2-állt az eredményjelzőn, miközben az Angel Cheerleaders forrósította a hangulatot.

A második játékrészben bátrabban és keményebben küzdött a Veszprém, amit engedtek is a játékvezetők. A 24. percben Lódi találatával megnyugtató előnyhöz jutatta a Győrt. A nagy akarás a 27. percben góllá érett és Marosvölgyi találatával megszerezték szépítő góljukat a hazaiak. Sőt, Finta szabadrúgásából egy gólra felzárkóztak a bajnoki címvédő ellen a 31. percben. Ekkor profi játékosokhoz méltóan ismét villant kettőt a Győr, s ezzel beállította a 2–5-ös végeredményt.


Futsal NB I, 10. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Rába ETO Futsal Club 2–5 (0–2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Huszár.
Veszprém: Kasza – Bényi, Tar, Hazuga, Szabadfi. Csere: Sárdi (kapus), Pálfi, Finta, Bakay, Vas, Marosvölgyi, Weisz. Vezetőedző: Németh Gábor.
Győr: Balázs – Garrido, Calvo, Harnisch, Dróth. Csere: Matkovics (kapus), Lódi, Al-Ioni, Szeghy, Bárdosi, Horváth G. Vezetőedző: Marco Lopez.
Gólszerzők: Marosvölgyi (27.), Finta (31.), ill. Lódi (7., 27., 40.), Dróth (16.), Garrido (34.).


– Összességében teljesen megérdemelten győzött a vendégcsapat. A mi csapatunk jelenlegi tudásához képest méltó ellenfele volt a Győrnek és a mérkőzés pozitív elemeit elraktározva kell építkezni ebből a vereségből – értékelt Rajki Tamás a futsalveszprem.hu oldalon.

A mieink számára jövő héten a Csömör vendégeként folytatódik a bajnokság.


A mérkőzés előtt írtuk: Teher nélkül az elitcsapat ellen

Galéria
1. Futsal Club Veszprém – Rába ETO Futsal Club 2–5 (0–2)
vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.