Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A helyi gazdaságot erősítené az LMP

2012. november 14. 11:06 // Forrás: Lehet Más a Politika
Alternatív költségvetést készített a Lehet Más a Politika. A párt veszprém megyei szervezete szerdán sajtótájékoztatón mutatta be a tervezetet. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Tóth Balázs, a párt veszprém megyei választmányi tagja elmondta: a Lehet Más a Politika Magyarország talpra áll című alternatív költségvetési javaslatában, a munkahelyteremtésről szóló fejezetben részletesen foglalkozik a helyi termelés – helyi gazdaság – emberléptékű vállalkozások témakörrel.

A közmunkára fordított egyre nagyobb források egy részét az LMP szerint közösségi gazdaságfejlesztésre kell fordítani, és egy alapban megközelítőleg a közmunka 2010-es mértékű forrásait kell biztosítani, hogy országszerte jelentős és mintaértékű programok valósulhassanak meg. Az alapot Közösségi Gazdaságfejlesztő Alapnak hívnák. Ez paradigmaváltást jelentene a mostani és az előző kormányok közfoglalkoztatási gyakorlatához képest.

Gerstmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselő szerint a cél az, hogy a települések olyan programokat hozzanak létre a helyi lakosok bevonásával, amelyek segítik a településeken a közösségfejlesztés, a szociális szolgáltatások, a fenntarthatóság szempontjainak érvényesülését. A program további célja, hogy segítse az önkormányzatokat a munkahelyteremtésben. A vállalkozások kezdőtőkéjét és első 2-3 évének működését finanszírozná, amíg azok nem lesznek – legalább részben – önfenntartóak.


Tóth Balázs és Gerstmár Ferenc

A mostani igények ismeretében a program például olyan területeken bizonyulhatna működőképesnek, mint a helyi piac fenntartása, szociális bolthálózat, helyi energia-előállítás. A közösségi gazdaság terén további lehetőség kínálkozik a helyi humán (ápolási, szociális, nevelési, gyermekvédelmi, kulturális, sportszolgáltatási) szolgáltatások erősítésére. Továbbá olyan szolgáltatási egységek is létrehozhatóak, amelyek a tartós, illetve a hétköznapi fogyasztási cikkek javítását, felújítását, újraértékesítését végzik. A közösségi gazdaság kialakulása értelemszerűen hozzájárulhat a helyi gazdaságok erősítéséhez.

Tóth Balázs hozzátette: az alap létrehozásával párhuzamosan szükség van központi minőségbiztosítási és tanácsadó rendszer felállítására is, mely helyben adaptálható tudással segíti elő a programok piaci kifutását, valamint biztosítja a szükséges szolgáltatásokat, a jogi tanácsadást, a vállalati tervezést és képzést. A programok a helyi viszonyokhoz igazodva, a gazdasági szereplőket is bevonva hivatottak lehetőséget teremteni a tartós munkanélküliek számára a munka világába való visszatérésre, a helyi gazdaság fenntartható fejlesztésére. A helyi gazdaságfejlesztésnek fontos kiegészítő eszköze lehet a helyi pénz, amely összeköti a helyi keresletet a helyi kínálattal. Ezért is sürgető a Balatoni Korona elterjedésének ösztönzése.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.