Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Száz forint lesz a közműadó

2012. november 17. 8:53 // Forrás: MTI
A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint lesz az adó 2013. január 1-jétől a közművezetékek adójáról szóló, a nemzetgazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az adó alanya a vezeték tulajdonosa, illetve az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában álló vezeték esetén az üzemeltető. A javaslat szerint mentes az adó alól az állam és a helyi önkormányzat, a legfeljebb 100 ezer méter nyomvonalhosszú hírközlési vezetékkel rendelkező adóalanynak pedig csak az adó 50 százalékát kell megfizetnie. Utóbbiak esetében az adókedvezmény érvényesítése az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

A javaslat szerint adóköteles a víz, a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetési, földgáz-, hő- és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési vezetékek közterületen futó része, illetve a több fogyasztót kiszolgáló vezetékek közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett része. Nem minősül közművezetéknek a javaslat alapján az a vezeték, amely kizárólag az egy adott helyrajzi számon nyilvántartott földrészlet használóját szolgálja ki (az a vezetékszakasz, amely a vezetékrendszerről leágazva jut el az épületig, telekig, illetve az épületen, telken belül fut).

Az adókötelezettség a közművezeték létesítése esetén a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik, a vezeték használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti. Az adó alanya az, aki a naptári év első napján a közművezeték tulajdonosa, több tulajdonos esetén tulajdoni hányaduk arányában. Az adó alapja a közművezeték nyomvonalának méterben kifejezett hossza. A javaslat szerint az adóalany egy nyomvonalon lévő, azonos szolgáltatás nyújtására alkalmas több közművezetékét egy vezetéknek kell tekinteni.

A javaslat szerint az adó alanya az adókötelezettségét önadózás útján állapítja meg és vallja be, évente március 20-ig. Az adót két egyenlő részletben, március 20-ig és szeptember 20-ig kell befizetni. Az adó a központi költségvetés bevételét képezi. A nemzetgazdasági miniszter október közepén, a második egyenlegjavító csomag részeként jelentette be, hogy adót vetnek ki a közművezetékekre, s abból a kormány 30 milliárd forint bevételt vár.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.