Elsőként Czaun János alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket a város nevében. Két elkerülhetetlen esemény van életünkben - mondta -, melyek közül az egyiken, születésünkön már túl vagyunk, de a másikkal, a halállal még szembe kell néznünk mindannyiunknak. Hangsúlyozta, hogy a halált megelőző időszakban mindennél fontosabb, hogy érezzük családtagjaink, embertársaink támogatását.
A Magyar Hospice Alapítvány képviseletében dr. Muszbek Katalin szólt aztán, a Méltóság Mezeje program nemzetközi múltjáról és magyarországi jelenéről beszélt. A program közel hatvan éves, és Nagy-Britanniából származik, a magyar hospice szervezetek pedig lengyel mintára vették át - mondta el, majd Sólyom Erzsébet asszony jókívánságait és üdvözlő levelét tolmácsolta a főleg gyerekekből álló közönségnek.
A Cholnoky Ferenc Kórház onkológiai osztályának főorvosa, dr. Faluhegyi Zsolt szerint tennünk kell a félelem ellen, mely megakadályozza, hogy szembenézzünk a halállal. Érdemes szembesülnünk vele, és szeretettel sok jót tennünk azokkal, akik még élnek - mondta.
Végül a Fehér Galamb Hospice Alapítvány kuratóriumi elnöke, Baranyai Gábor mondott néhány szót szervezetük három éves múltjáról, és megköszönte a jelenlévők támogatását a programhoz.
A Pannon Várszínház két színész-énekese, Kovács Ágnes Magdolna és Kreschka Ágnes dalai után került sor a hagymák elültetésére.
Czaun János, dr. Muszbek Katalin, dr. Faluhegyi Zsolt és Baranyai Gábor
Kreschka Ágnes
Kovács Ágnes Magdolna
A jövő generációja