Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jávorék tárgyalnak az Együtt 2014-gyel

2012. november 20. 14:47 // Forrás: MTI
Párbeszéd Magyarországért néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kezdeményezés aláírói tovább akarják folytatni a párbeszédet az "Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel", különösképp az Együtt 2014 mozgalommal.

Az LMP kétnapos, zárt ajtók mögött zajló hétvégi kongresszusán a delegáltak 84:77 arányban szavazták meg azt a határozatot, amelyik szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott. Emellett elfogadták a párt stratégiáját is, amelyik kimondja, hogy az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezeti. A titkos szavazások végeredményének kihirdetését követően Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról. Döntéséhez csatlakozott két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.

Egy az MTI birtokába jutott, az LMP belső internetes hálózatán közzétett dokumentum szerint ezt követően a párt 11 politikusa hétfőn úgy döntött, kezdeményezi a Párbeszéd Magyarországért Platform létrehozását, amelyhez várja támogatók csatlakozását. Az erről szóló felhívást Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter országgyűlési képviselők, valamint a párt fővárosi képviselőcsoportjának három tagja, Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzély Ákos írták alá.

A kezdeményezők kijelentik: tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés lenne. Véleményük szerint az elfogadott határozat "rossz az LMP-nek, rossz az ökopolitika támogatóinak, rossz az országnak. A schifferi út jó viszont Orbán Viktornak és rendszerének, illetve azoknak, akik a kétpólusú rendszer fenntartásában érdekeltek, hiszen az ellenzéki térfélen könnyen az MSZP megerősödéséhez vezethet".

Úgy vélik, az elfogadott javaslat az önálló pólusképzést fontosabb feladatnak minősítette, mint a kormányváltást, az elfogadott stratégia pedig emellett olyan elemeket tartalmaz, melyek az Együtt 2014 mozgalom morális integritását végérvényesen megkérdőjelezik. Ezzel a stratégia támogatói nemet mondtak a párbeszéd lehetőségére, és egy érdemi politizálásra alkalmatlan párt képét sugározták - értékelik.

A képviselők elfogadhatatlannak nevezik, hogy a kongresszusi döntés támogatói arra is nemet mondtak, hogy az LMP érdemi tárgyalások során tegyen komoly kísérletet programjának érvényesítésre. Hozzáteszik: ezzel azt is megakadályozzák, hogy a kétpólusú pártrendszert felszámolva, a politikai középen létrejöhessen egy olyan, az alkotmányos jobbtól az alkotmányos balig terjedő széleskörű összefogás, amelyik "a manipulált választási rendszerben az egyetlen lehetőség az Orbán-rendszer leváltására".

A platform kezdeményezői javasolják, hogy folytassanak párbeszédet az Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel, különösképp az Együtt 2014 mozgalommal. Azt írták, ezzel esélyt akarnak adni arra, hogy ezek a szereplők magukévá tegyék az LMP javaslatait, hogy konszenzust alakítsanak ki egy esetleges miniszterelnök-jelölt személyéről és hogy széles összefogást építsenek ki az alkotmányos jobb- és az alkotmányos baloldal között.

"Arra tettünk javaslatot, hogy folytassunk érdemi párbeszédet, majd a tárgyalás eredményeinek fényében, egy későbbi kongresszus döntsön arról, hogyan lehet a leghatékonyabban leváltani az Orbán-rendszert" - írják a képviselők, akik kérik: akik egyetértenek kezdeményezésükkel, aláírásukkal támogassák a platform közös létrehozását.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.