Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tavasszal jön a Veszprém Expo

2012. november 21. 11:47
Jövő április 12 és 14 között rendezik meg az első tematikus rendszerű kiállítást és vásárt Veszprémben, amely a megye kis és középvállalkozóinak ad megjelenési lehetőséget. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Porga Gyula, a város polgármestere a Veszprém Arénában rendezett szerdai sajtótájékoztatón elmondta, mikor felkeresték a szervezők ennek a kiállításnak az ötletével, rögtön igent mondott a fővédnökségre. Elhangzott, a kiállítás egy találkozási pont lesz, ami élénkíti majd a megye, és a város üzleti életét. A politikus hozzátette, a rendezvény remélhetőleg hagyományteremtő lesz.


Révész András, Varga Andrea, és Porga Gyula

Varga Andrea a kiállítás marketing vezetője hangsúlyozta a személyes kapcsolatok fontosságát. A rendezvény kommunikációs csatornát biztosít a szolgáltatók és fogyasztók között, továbbá a kiállítókról anyagok jelennek meg a 10 000 példányban kiadott Veszprém Expo programfüzetben, és a rendezvény weboldalán. Tonk Emil, akit üzleti körökben csak marketing guruként emlegetnek is tart szakmai előadást a rendezvényen részt vevő vállalkozóknak.

Révész András a projekt ügyvezetője közölte, a Budapesten kívüli kiállítások többnyire csak egy-egy témára koncentrálnak. Ezt szeretnék megváltoztatni, és egy több területtel is foglalkozó expót létrehozni. A több napos program tematikájában szerepel az egészség és életmód, a munka és oktatás, a család és otthon, valamint a szórakozás és hobbi. Két hete már zajlik a lehetséges kiállítók felkeresése, de a rendezők nagyon szívesen várják a jelentkezőket is, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Horák János
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.