Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

HÖOK: ne csökkentsék a keretszámokat!

2012. november 21. 17:55 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) levélben fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, azt kérve: vizsgálják felül a keretszámok megállapítására tett javaslataikat, különös tekintettel azon képzési területekre, amelyeken a tervezet szerint nem indulna állami ösztöndíjas képzés. Az MTI úgy tudja, a keretszámokról szerdai ülésén tárgyal a kormány.

Nagy Dávid, a szervezet elnöke szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az előterjesztésről szóló információik szerint a jogi és igazgatási, a gazdaságtudományi, valamint a művészetközvetítés képzési területeken kizárólag önköltséges finanszírozási formában lehetne megkezdeni a felsőoktatási tanulmányokat 2013-ban. Eszerint a legkiválóbb diákok számára sem lenne lehetséges, hogy az érintett szakokon fizetési kötelezettség nélkül diplomát szerezzenek.

Kiemelte: a HÖOK továbbra sem fogadja el az államilag finanszírozott keretszámok csökkentését, hiszen ezáltal a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetősége még tovább szűkülne.
Mint megjegyezte, ez az intézkedés valójában az adott képzési területekre vonatkozó általános tandíj-kötelezettség bevezetését jelenti, amit - összhangban a 2008-as népszavazás elsöprő erejű döntésével - továbbra is határozottan elutasítanak.

A Diákhitel2 konstrukciót nem tartják a tandíjmentes felsőoktatás releváns alternatívájának, hiszen a hitel felvétele csupán a keletkező kiadások időbeli eltolását eredményezi - tette hozzá.
A HÖOK arra kérte az előterjesztőt, hogy vizsgálja felül a keretszámok megállapítására tett javaslatait, különös tekintettel azon képzési területekre, amelyeken a tervezet szerint nem indulna állami ösztöndíjas képzés.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.