A „Várfok-Lak komplex szolgáltatás- és közösségfejlesztő program a fiatalok társadalmi integrációjáért” TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0036 projekt szakmai vezetőjét, Széplaki Rékátkérdeztük az első negyedév tapasztalatairól.
– Sikerült elérni a fiatalokat? Elégedettek vagytok az első negyedéves látogatottságotokkal?
– Folyamatosan ezen dolgozunk. Hamarosan elérhető lesz az új honlapunk, ahol az eddiginél is több információt találhatnak az érdeklődők. Az új oldalon online tanácsadásokat is tudunk majd tartani egy chatfelületen keresztül, így a szolgáltatásaink anélkül is igénybe vehetők, hogy be kellene jönni az ifjúsági házba.

Az eddigi eredményeinkkel elégedettek lehetünk. Az volt a tervünk, hogy első körben személyes úton: közösségi oldalakon, a hozzánk betérő fiatalokon keresztül és a programjainkon szólítjuk meg a célközönségünket. Ebből a szempontból például a nyitóhetünk jól működött, sokan visszatértek hozzánk később. A tanácsadásaink kifejezetten népszerűek, a pszichológusunk egy hónapra előre be van már táblázva.
– Mi történt az ifjúsági házban szeptember óta?
– Rengeteg minden! Elindult például a Kert projekt. Az ősz elején a fiatalok önkéntes munka keretében rendbe tették az udvart, ahol kerti partykat rendeztünk. A téli időszakban ház körüli munkákkal, egészséges életmóddal kapcsolatos foglalkozásokat tartunk: legutóbb kenyeret sütöttünk és beszélgettünk arról, hogyan kerül ez az étel az asztalunkra. Tavasztól pedig szeretnénk egy fűszerkertet kialakítani az udvaron, ahol a fiatalok növényeket termeszthetnek.

A PoorSchool projekt keretében ingyenes nyelvórákat biztosítunk az érdeklődőknek. Fontos hozzátenni, hogy ezeket az órákat önkéntesek tartják, így minél nagyobb az önkéntesbázis, annál nagyobb igényt tudunk kiszolgálni.
A Lájkolom program célja a fiatalok bevonása, közösségi és állapolgári kompetenciák fejlesztése. Épp ezen a héten tartottunk egy fejlesztő délutánt a Veszprémi Ifjúsági és Diák Önkormányzattal közösen. A program során beszélgettünk a fiatalok érdekképviseletéről, a demokráciáról, a diákönkormányzatiságról. A VEDIÖKös fiatalok úgy döntöttek, a 2012-es téli közgyűlés tisztújításán már egy átláthatóbb, a jelöltektől nagyobb felkészültséget igénylő választást tartanak. Az elnökségbe december 3-dikáig lehet jelentkezni, 4-én az Ifjúsági Házban lehet beszélgetni a jelöltekkel, a szavazás december 11-én a téli Közgyűlésen lesz. Minden fiatalnak figyelmében ajánlom a programot.
Részt vettünk nemzetközi kezdeményezésekben is az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának köszönhetően. A Real Active Participation (RAP) projektben három ország hat városa képviseltette magát. A résztvevő fiatalok ifjúsági koncepció javaslatokat dolgoztak ki a street art és a rap eszközével. Az első tréninget Zadarban tartották, majd a Veszprémi Ifjúsági Ház fogadta a hat város ifjait, döntéshozóit. A múlt héten pedig Olaszországban vettünk részt egy értékelő találkozón.

Az Eurotropper 2012 programban német, lett, ciprusi és magyar fiatalok vettek részt. A Birs Ifjúsági Egyesület és a Várfok Alapítvány tíz magyar fiatalt küldött Ciprusra, ahol az Unió soros elnökségének prioritásait dolgozták fel. A tapasztalatokról élménybeszámolót tartunk az Ifjúsági Házban.
A közösségi tér fejlesztése során figyelünk a hozzánk bejáró fiatalok igényeire. Az ő ötletük volt a közösségi olvasósarok, ahova bárki hozhat és vihet könyvet. Működik egy baba-mama programunk is a Kócoska Készségfejlesztővel együttműködésben.
– Melyik szolgáltatásaitok a legnépszerűbbek?
– A nemzetközi programokra sokan kíváncsiak, emellett a pszichológusunk és a pályaorientációs tanácsadásunk is be van táblázva, sokan keresik meg őket.
– Hogyan tud bekapcsolódni az ifjúsági ház a város programjaiba?
– Ha hívnak minket, van igény a jelenlétünkre akkor lehetőségünk szerint szívesen megyünk és segítünk. Az Utcazene Fesztiválon jelen voltunk önkéntesekkel, ősszel például az Autómentes napon infrastruktúrával és kollégákkal segítettük a rendezvényt.

– Milyen terveitek vannak, mit szeretnétek megvalósítani ebben a tanévben?
– Szeretnénk egy kompetencia-fejlesztő programcsomagot nyújtani az érdeklődőknek. Folytatjuk a Lájkolom programot a városban élő fiatalok igényeihez, saját maguk által megfogalmazott szükségleteihez igazodva. Nem hagyjuk abba a Kert projektet sem, és tervezzük egy új önkéntes program kidolgozását is.
Dolgozunk azon, hogy kialakuljon és megerősödjön egy hálózat a megyében működő ifjúsági pontokkal, közösségi terekkel. Szeretnénk elindítani egy tehetséggondozó programot is, ahol tanulási stratégiákat tanítanánk a fiataloknak.
Tervezzük, hogy az Európai Önkéntes Szolgálaton (EVS) keresztül külföldi önkénteseket fogadunk. Ez kölcsönösen előnyös lenne, hiszen a hozzánk érkező önkéntes és a veszprémi fiatalok is találkozhatnának egy másik kultúrával, megismerhetnének egy másfajta gondolkodásmódot, sokat tanulhatnának egymástól.

– Közeleg a karácsonyi időszak. Hogy várjátok az ünnepet? Ajánlanál néhány programot az érdeklődőknek?
–Elsősorban a december 11-dikei VEDIÖK közgyűlést és az azt megelőző 4-dikei beszélgetést ajánlanám a fiataloknak, hisz így aktívan részt vehetnek a városi diákönkormányzat életében.
November 28-án 16 órától „Versek az ősz jegyében” címmel vers és hozd el és olvasd fel kedvenc, őszhöz kapcsolódó témájú művedet a Veszprémi Ifjúsági Házba.
30-án 15 órától könyvbemutatóval egybekötött diavetítés és játszóház lesz. Császár Levente: Erdő íze című mesekönyve kerül bemutatásra. A szerző a helyszínen dedikálja művét.
December 6-án középiskolásoknak szervezünk rendhagyó Mikulást Wii Nintendo versennyel, társasjátékokkal, barátokkal.
12-én 16.30-tól az Önkéntesség, az Európai Önkéntes Szolgálat iránt érdeklődőket várjuk. A Csekkolj be! rendezvényen az Európai Önkéntes Szolgálatban részt vett, külföldet megjárt és a jelenleg Veszprém környékén önkénteskedő külföldi fiatalokkal találkozhatnak, beszélgethetnek, kaphatnak első kézből információkat a programról.