Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A rendőrkutyákat is bevetették a Táncsicsban

2012. november 26. 13:26
Pályaválasztási nyílt napot tartottak a közelmúltban a veszprémi Táncsics szakképző iskolában. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a tanórákba, valamint a szakmai képzésekbe is.

Összesen mintegy 200 nyolcadik osztályos diák látogatott el a novemberi pályaválasztási nyilt napra, amit a Táncsics MIhály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium rendezett számukra. - Egy ilyen nap alkalmával a fiatalok közelről megimserkedhetnek az intézménnyel, betekintést nyerhetnek a tanórákba, valamint a tanműhely életébe - vázolta érdeklődésünkre Körmendi István igazgató.

A legnagyobb érdeklődést a délelőtti rendőrségi bemutató kísérte, az egyenruhások megmutatták, mikor, milyen körülmények között és mekkora hatékonysággal lehet bevetni a rendőrkutyákat. Meggyőző munkát végeztek.

Emellett sokan érdeklődtek az induló szakmák iránt is. Az igazgató kiemelte, megváltozott a fodrász, kozmetikus képzés, utóbbihoz már érettségi is szükséges. Hozzátette még, jövőre indul a katona suli, ami a már futó rendészeti szakközépiskola analógiájára épül fel. A kétkezű szakmák iránt még mindig kevesen érdeklődnek, általában egy csoportot tudnak indítani, ami 14-15 diákot jelent, ezalól egyedül az asztalos szakma volt kivétel tavaly, arra kétszer ennyien jelentkeztek.

Legközelebb december 5-én, szerdán várják a továbbtanulás előtt álló fiatalokat.

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.