Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkapja hitelét az önkormányzat

2012. november 29. 16:03
A veszprémi önkormányzat a 2012-es évre 3,6 milliárd forint, három éves futamidejű működési hitel felvételét tervezte. A korábbi közbeszerzési eljárás eredménytelen volt, azonban csütörtökön bejelentették, létrejön a szerződés. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A 2012. évben tervezett 3,6 milliárd forint, három éves futamidejű működési hitel (melyet a december végére kivonandó likvid hitelállomány kiegyenlítése miatt terveztek) közbeszerzési eljárása eredménytelen volt, csakúgy, mint a beruházási hiteleké. Mindkét eljárás során a részvételi szakasz eredményes volt, ajánlattételre nem került sor. Ősszel újabb közbeszerzési eljárás kiírásáról döntött az önkormányzat, ezzel együtt ingatlanfedezetet is biztosított.

A parlament által hétfőn elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az OTP Bank 3 milliárd forint erejéig három éves likviditási hitelt biztosítson az önkormányzat számára – ismertette Porga Gyula a csütörtök délutáni rendkívüli közgyűlés alkalmával a városházán. Elmondta, a képviselők elé került dokumentum annyiban különbözik a korábban elfogadottól, hogy nem működési, hanem likviditási hitelt biztosít a bank, valamint az ingatlanfedezetet erre vonatkozóan is fenntartják.

A határozati javaslatot 13 igen 4 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.