Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Versenyképesebb lesz az ország 2014 elejére

2012. december 1. 8:49 // Forrás: MTI
A kormány reményei szerint 2014 elejére az ország takarosabb, tisztább és erősebb lesz - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A politikus a december 9-ei helyi időközi önkormányzati képviselő-választás alkalmából tartott lakossági fórumon úgy fogalmazott: az elmúlt, változásokkal teli két év egy sok gonddal és "rumlival" járó, ám elkerülhetetlen lakásfelújításhoz hasonlítható, de "ha jó mesteremberekkel végeztetjük, akkor szebb lesz az otthonunk, mint előtte volt".

A politikus közölte, hogy 2006-ban Magyarország költségvetési hiány tekintetében világrekordernek számított, 2007-ben pedig itt volt az Európai Unió országai közül a legmagasabb ez a mutatószám.

"Mára viszont eljutottunk oda, hogy az EU azon kevés tagállamai közé tartozunk, ahol 3 százalék alatti a költségvetési hiány, és ezt kénytelenek elismerni a vitapartnereink is" - mondta. Navracsics Tibor az elmúlt két és fél év eredményei közül kiemelte: a közfoglalkoztatásban sikerült elérni, hogy jelenleg 71 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt.

Szólt arról is, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány a lakosságot terhelő pénzügyi intézkedéseivel szemben az Orbán-kabinet bankadót vetett ki, valamint a multikat és a nagyvállalatokat adóztatta meg.
Azóta például a pénzügyi világban nagy felháborodást kiváltó bankadót több uniós ország bevezette, és "egyre többen nézegetik a magyar gazdasági modellt, többször hívnak minket konferenciákra, és nézegetik, mi a titka annak, hogy Magyarország ebben a gazdasági válságban egy ilyen stabilizációs programot végre tudott hajtani" - jegyezte meg.

A sok változás közben persze "rendetlenség van (...) sietnünk kell, követünk el hibákat, (...) de amikor ezeket látják, egy valamit ne felejtsenek el: mi pontosan tudjuk, hogy ez a kétharmados mandátum (...) nem arra szól, hogy saját kedvteléseinket kiéljük, hanem arra, hogy az egész nemzetet emeljük fel és erősítsük meg" - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.