Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkezdi a gyűjtést a Mikulásgyár

2012. december 3. 17:24 // Forrás: MTI
Napokon belül megkezdi az adományok gyűjtését a Mikulásgyár, amely idén két budapesti helyszínen, az 56-osok terén és a Nyugati téri bevásárló központ főbejáratánál várja a felajánlásokat. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az első postán érkezett ajándékdobozokat már hétfőn becsomagolták, és Joulupukki, a lappföldi Mikulás vitte a fővárosi 56-osok terén lévő Mikulásgyárba. Az évek óta felállított gyárban idén december 6. és 21. között szortírozzák és csomagolják a beérkezett ajándékokat, élelmiszereket a Magyar Vöröskereszt (MV) önkéntesei - hangzott el a gyűjtést megnyitó sajtótájékoztatón hétfőn.

Míg 2011-ben negyvenezer adományozó érkezett a Mikulásgyárba, idén hatvanezer látogatóra számítanak. Tavaly 275 ezer ajándékcsomag készült el. Idén mintegy százzal több, tehát több mint ötszáz önkéntes vesz részt a szortírozásban és a dobozolásban - mondta el Göndöcs Zsigmond, a MV elnöke.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője hangsúlyozta, a gyűjtés mottója: chips helyett hozzon inkább egészséges élelmiszert! Zsolnai szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő gyermekeknek sem elsősorban édességekre van szükségük, hanem tartós élelmiszerre. A különböző betegségek, élelmiszerallergiák miatt pedig fontos lenne, ha az adományok közé sok egészséges élelmiszer kerülne. Ezeken kívül természetesen ugyanúgy számítanak játékokra, mesekönyvekre, meleg ruhákra és tisztálkodószerekre is.

A fővárosi Mikulásgyárban a korábbi évekhez hasonlóan több programot is rendeznek. Lesz ingyenes jégpálya és koncertek, illetve több mint ezer óvodás láthatja majd a Gulliver a törpék országában című előadást is. A jótékonysági akció munkáját a fővárosi közműszolgáltató cégek is támogatják. Csaknem 15 ezer dolgozó kezdte meg az élelmiszerek, ruhák, tisztálkodó szerek és játékok gyűjtését, ugyanakkor sokan önkéntes munkát is végeznek a központi csomagolóüzemben. A közműszolgáltatók hozzájárulnak a Mikulásgyár működéséhez is.

A szervezők az országban több helyen is felállítottak gyűjtőpontokat, így Debrecenben, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Zalaegerszegen is. Az adományokat bárhol postára is lehet adni, a Magyar Posta ingyenesen eljuttatja az ajándékokat a gyárba, amennyiben a dobozon szerepel a Mikulásgyár neve. Az összegyűlt ajándékokat ezúttal is a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei osztják szét a leginkább rászorulók között. A szervezetek elérhetőségeiről és a rá szorultsági szempontokról részletek a www.voroskereszt.hu internetes oldalon olvashatnak az érdeklődők.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.