Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felsőoktatás: nyolcadára csökkenhet a keretszám

2012. december 5. 8:58 // Forrás: MTI
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az MTI birtokába került, december 3-i keltezésű előterjesztésben az áll, hogy a kormány a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedően, az ágazati stratégiákban meghatározott prioritásoknak megfelelően, a nemzeti együttműködés programjában vállalt társadalompolitikai törekvésekkel és a Széll Kálmán Terv fiskális célkitűzéseivel összhangban összesen 74 110 főben állapítaná meg a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát.

A megállapított létszámkeretből az Emmi javaslata szerint jövőre 10 480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának.

A teljes állami ösztöndíjas keret a felsőoktatási szakképzésben 200, az alapképzésben 7710, az egységes, osztatlan képzésben 2380, a határon túli kihelyezett képzésben pedig 40. Agrár képzési területen 300, bölcsészeti képzésben 550, informatikai képzésben 800, műszaki területen 1200, orvosi képzésben 2350, pedagógusképzésben 1150, sportterületen 100, társadalomtudományi területen 270, természettudományi területen 800, művészeti képzésben 100, művészetközvetítési területen pedig 40 a teljes állami ösztöndíjas keretszám.

A részösztöndíjas képzésben a felsőoktatási szakképzésben 1300, az alapképzésben 37 350, az egységes osztatlan képzésben 2360, a határon túli képzésben 320, a sportolók kategóriájában 500 a keretszám.

Jövőre a jogi és a gazdaságtudományok képzési területeken csak önköltséges formában lehet megkezdeni a felsőoktatási tanulmányokat az anyag szerint. Továbbra is prioritás a műszaki, a természettudományi, az informatikai, az agrár, illetve az orvos- és egészségtudományi képzési területek állami ösztöndíjas keretszámainak biztosítása.

A nemzeti felsőoktatási törvényben foglalt keretszabályoknak megfelelően a kormány keretet biztosít a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, illetve gyes, gyed ellátásban részesülő jelentkezők számára, akik a helyzetükért járó többletpont ellenére sem kerülnek be az állami ösztöndíjas képzésbe. Az így megadott állami részösztöndíjas támogatás más forrásból is kiegészíthető - olvasható a dokumentumban.
Az intézményenként - a miniszter által - meghatározott nemzetiségi szakok keretszámain belül a felvétel feltétele a minimális pontszám elérése.

Az előterjesztésben az áll, hogy az állam minden területen biztosítja az ország számára szükséges szakemberek támogatott képzését. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy olyan országok értek el gyors gazdasági fejlődést, amelyek a felsőoktatásban megerősítették a műszaki, természettudományi és informatikai képzést, ezért a magyar kormány is kiemelten kezeli ezeket a területeket.

Első körben a kormány november 21-én tárgyalt a keretszámokról, akkor nem született meg a végső döntés. Az MTI birtokába került, november 20-i dátumú Emmi-előterjesztésben az állt, a kormány összesen 53 640 főben állapítaná meg a 2013-ban a felsőoktatásba felvehető magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatók számát. Felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben 31 340 - valamint részösztöndíjjal 5 ezer -, mesterképzésben 16 ezer, doktori képzésben 1300 hallgató kezdhetné meg jövőre felsőfokú tanulmányait.

A most szeptemberben indult tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27 150-en tanulhattak, további 15 550 diák részösztöndíjat kapott. Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lett. Ez összesen 48 620 olyan diákot jelent, aki állami vagy részben állami támogatással tanulhat. 

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) úgy látja, ha igazak a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló információk, akkor Magyarországon bevezették a tandíjat.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: a két héttel ezelőtt tervezett mintegy 30 ezres keretszám is elfogadhatatlan volt, de a most napvilágot látott 10 ezres tervezetre "nem talál szavakat". A hallgatói vezető, aki egyelőre nem látta az előterjesztést, úgy fogalmazott: ha ez igaz, akkor Magyarországon bevezették a tandíjat, becsapták a választókat, az ifjúságot, és meghazudtolták a 2008-as népszavazás végeredményét. Hozzátette: a nemzet jövőjét sodorják veszélybe, és erre sem gazdasági megfontolás, sem kényszer nem hatalmazza fel az aktuális kormányzatot.

Nagy Dávid reményét fejezte ki, hogy a napvilágra került anyag előterjesztés szintjén marad. "Arra már láttunk példát, hogy aki az ifjúságot semmibe vette, az sokáig nem maradt hatalmon" - mondta a hallgatói szervezet elnöke.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.