Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hallgatói keretszámok

2012. december 6. 13:43 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kormány szerint a diplomások számának növekedését hozza majd a felsőoktatás reformja, a hallgatói szervezetek viszont tiltakoznak.

A kormány elfogadta a jövő tanévre érvényes felsőoktatási keretszámokat, valamint arról is döntött, hogy bizottságokon keresztül felügyeli majd az egyetemek adósságrendezését, illetve a jövőben minden egyetem és főiskola vezetésében a rektor mellé az intézmény gazdasági döntéseiért felelős kancellárt nevez ki a kormány - közölte a kormányszóvivő.

Giró-Szász András tájékoztatóján a felsőoktatási keretszámokról részleteket egyelőre nem mondott, az MTI kérdésére annyit árult el, hogy a jövő évi keretszámok fő számai - így az állami ösztöndíjas és a részösztöndíjas hallgatók létszáma - megegyeznek a sajtóban megjelent előterjesztésben foglaltakkal.
A korábban az MTI birtokába került, december 3-i keltezésű előterjesztésben az áll, hogy a kormány összesen 74 110 főben állapítaná meg a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát. A megállapított létszámkeretből jövőre 10 480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának.

Giró-Szász András kiemelte: a kormány célja a változtatásokkal, hogy növelje a felsőoktatásba a bejutók létszámát, valamint minél nagyobb arányban növelje a felsőoktatási képzést el is végzők arányát. Kiemelte ugyanis, hogy az elmúlt időszakban a felsőoktatásba bekerülő diákoknak a 45-48 százaléka nem végezte el a felsőoktatási képzést.

Éppen ezért a kormány szerint nem az a kérdés, hogy hányan lépnek be az egyetemekre, hanem hogy hányan kerülnek ki onnan sikeres képzést követően - mondta a kormányszóvivő, aki szerint a jelenlegi rendszer semmiben nem ösztönözte a hallgatókat az egyetem, főiskola elvégzésére. Giró-Szász András hangsúlyozta: a kormány célja, hogy egyedül az egyetemi bekerülési pontszám határozza meg, hogy ki juthat be egy intézménybe és ki nem. A korábbi rendszerben ugyanis ha valaki nem érte el az állami finanszírozáshoz szükséges pontszámot, akkor ha nem volt pénze, nem volt esélye bejutni a felsőoktatásba. A kormány azonban a részösztöndíjakkal, illetve a Diákhitel 2-vel megteremti annak a lehetőségét, hogy - a diákok "felelősségét növelve" - mindenki, aki képes teljesíteni a felvételhez szükséges ponthatárt, megkezdhesse a tanulmányait.

A kormány nem keveseknek ad sokat, hanem mindenkinek legalább a szükséges felét, a fennmaradó részt pedig lehetőség van Diákhitellel fedezni - fogalmazott a kormányszóvivő, aki megerősítette: csak a legjobb 15-20 százalék számára lesz 100 százalékig állami ösztöndíj.

Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a korábbi felsőoktatási rendszer azzal, hogy nagy létszámban hozott létre állami ösztöndíjas helyeket lehetővé tette, hogy a hallgatók "egyik szakról a másikra vándoroljanak" és nem ösztönözte őket az egyetem elvégzésére. Hangsúlyozta azt is: a keretszámok mellett tavasszal a hallgatói juttatások rendszerét is átalakítják.

Giró-Szász András hangsúlyozta: míg eddig 50 ezer ember mindenféle teher nélkül léphetett be a felsőoktatásba, addig ezentúl akár 100 ezer ember is beléphet majd úgy, "hogy az abban a pillanatban egyetlen fillérjébe sem kerül". Hozzátette: ezért cserébe "bizonyos korábbi szabadságaikat, mint az egyetemi évek elnyújtására irányuló elképzeléseiket ez a tervezet a jövőben megszünteti".

A kormányszóvivő ismertette: a felsőoktatási koncepció részeként a kormány megerősítette a Diákhitel 2 konstrukciót. Így aki diákhitelt vesz fel, és tanulmányai után a közszférában helyezkedik el, annak a terheit az állam kiváltja. Aki pedig nem az állami szférában, hanem a piaci szektorban vállal munkát, ott a kormány a cégeknek lehetővé teszi, hogy amennyiben átvállalják a frissen végzett tanulók terheit, akkor jelentős adókedvezményt biztosítanak számukra. Ennek a részleteit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) dolgozza ki.

További újdonság, hogy a kormány három területen bizottságot jelölt ki az egyetemek pénzügyi és adósságállományának rendezésére: a Naszvadi György NGM államtitkár vezette testület feladata az egyetemek adósságrendezésének megoldása; Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár delegációja az egyetemek uniós projektjei esetében az önrész átvállalása kapcsán tárgyal majd; Varga Mihály tárca nélküli miniszter pedig az intézmények PPP-projektjeinek kiváltásáról egyeztet.
Ezen kívül a kabinet szerdán arról is döntött, hogy a 2014 és 2020 közötti európai uniós támogatásokból 1000 milliárdot különít el a felsőoktatás fejlesztésére.

Giró-Szász András ismertette: a kormány két ösztöndíj létrehozásáról is határozott. Egyrészt az élsportolók számára egyetemi sportolói ösztöndíjat alapít, másrészt pedig pedagógus-ösztöndíjat hoz létre a pedagógusképzésbe belépőknek.

A kormány arról is döntött, hogy átalakítja a felsőoktatási intézmények irányítási rendszerét - mondta a kormányszóvivő. "A legnagyobb mértékben tiszteletben tartva a felsőoktatás autonómiáját, amelyben az egyetemek oktatási és tudományos életével kapcsolatos döntéseket továbbra is a rektorok tartják majd a kezükben", az egyetemek gazdasági életével kapcsolatos irányítás az egyetem kancellárja kezébe kerül - fogalmazott Giró-Szász András. Hangsúlyozta: az átalakítás célja, hogy a most felállított három bizottság munkája után a jövőben remélhetőleg "nem állnak elő hasonló problémák" az egyetemek és főiskolák területén. A kancellárok személyéről az NGM és az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI) közösen dönt és a kormány nevezi ki őket.

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) szerint drámai jövőt vetít előre a kormány döntése a jövő évi felsőoktatási keretszámok csökkentéséről. A szervezet csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben fejezte ki tiltakozását a leendő hallgatók érdekeinek és Magyarország jövőjének "semmibevétele ellen".

Kifejtették, hogy a kormánydöntésben a felsőoktatás önfenntartóvá tételét célzó miniszterelnöki szándék megvalósulását látják. Kitérve arra, hogy 2013 szeptemberétől 10 ezer államilag támogatott egyetemi-főiskolai hallgató kezdheti meg tanulmányait, azt írták: ezzel megfosztják ettől a lehetőségtől a jelentkezők 80 százalékát, hiszen mindenki másnak fizetnie kell a tanulás lehetőségéért.

Utaltak arra is, hogy a magyar közoktatás egyik legkomolyabb gondja a szelektivitás, a gyerekek társadalmi helyzetétől függő, az iskoláztatás korai szakaszától megfigyelhető kiválasztási mechanizmus. Ez jelenik meg most véleményük szerint a felsőoktatásban is, azaz, aki tehetős családba született, tanulhat egyetemen, főiskolán, akinek "nem futja a tanulás díját megfizetni", még ha tehetsége alapján ott is lenne a helye, nem mehet.

A HAT szerint drámai jövőt vetít előre a kormányzati döntés. Rámutattak arra, már most sok magyar fiatal kezdte meg tanulmányait külföldi egyetemeken, főiskolákon. Ha ehhez hozzá számolják azokat a magasan képzett szakembereket, akik az elmúlt két évben a jobb élet reményében hagyták el az országot, tapasztalható: drámai veszteség éri a hazát. Ez a folyamat csak rendkívüli erőfeszítésekkel lesz visszafordítható - értékelik.

Népszavazást kezdeményez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért - jelentette be Nagy Dávid elnök csütörtökön Budapesten.

A hallgatói szervezet vezetője a Nemzetgazdasági Minisztérium előtti sajtótájékoztatón elmondta: további lépéseket is terveznek, az intézmények képviselőivel pénteken egyeztetnek, de jövő hétre már várhatóak megmozdulások.

Nagy Dávid a lehetséges lépések között említette nagyobb demonstrációk tartását, és a kisebb egyetemfoglalásokat is. A HÖOK elnöke kijelentette: követelik a tandíjmentes felsőoktatást, a röghöz kötés eltörlését, és a jövő évi keretszámok azonnali felülvizsgálatát.

A sajtótájékoztatón Kiss Dávid elnökségi tag olvasta fel a szervezet kiáltványát. Eszerint a felsőoktatási keretszámok tervezett drasztikus csökkentése nem jelent mást, mint tandíjat, különösen a jogi, gazdasági és kommunikációs területeken, ahol egyetlen ingyenes hely sem biztosított többé.

Kiemelték: az elmúlt két és fél év kormányzati intézkedései mára tarthatatlan helyzetbe sodorták a felsőoktatást. A dokumentumban álláspontjukat alátámasztandó kitértek a szerintük az alaptörvénnyel és az unió jogával is szembemenő hallgatói szerződés bevezetésére, az államilag finanszírozott keretszámok folyamatos csökkentésére, a drasztikus forráskivonásokra és az intézmények oktatási, gazdálkodási, önigazgatási autonómiájának semmibe vételére. Mint írták, nap mint nap megdöbbenve tapasztalják, hogy a felelős minisztérium képtelen megvédeni a magyar felsőoktatást a kicsinyes költségvetési harcokban, "amelyek oltárán nem átallják feláldozni százezrek jövőjét sem".

A helyzet eddig is súlyos volt - folytatták - hozzátéve: a kormány szerdai döntésével még tovább ment: mondvacsinált ideológiákra alapozva meghazudtolta a 2008-as népszavazás eredményét, amelyet épp a regnáló Fidesz-KDNP kezdeményezett, s amely elsöprő többséggel mondott nemet a tandíjra.
Hangsúlyozták: itt az ideje, hogy a kormány is belássa, a felsőoktatás nem teher, hanem a gazdaság és Magyarország felemelkedésének záloga. Ezért összefogásra hívnak minden embert és szervezetet, akik és amelyek magukénak érzik a felsőoktatás ügyét, hogy együtt lépjenek fel "a kormány romboló tevékenysége ellen".

A sajtótájékoztató végén - utalva a felsőoktatási intézményeket érintő megszorítások miatt több helyen elrendelt szénszünetre - a szervezet képviselői egy zsák szenet borítottak a minisztérium parkolójába.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.