Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hallgatói keretszámok: ellenzéki reakciók

2012. december 6. 15:29 // Forrás: MTI

A Jobbik szerint a fiatalokra és az ország jövőjére nézve is tragikus döntést hozott a kormány a jövő évtől érvényes felsőoktatási keretszámok szerdai elfogadásával. Erről Farkas Gergely beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: két éve még több mint 53 ezer fő tanulhatott teljesen állami finanszírozással a felsőoktatásban, míg jövőre ez a szám alig több mint 10 ezerre csökken. A Jobbik elítéli, hogy a kormány kizárólag gazdaságpolitikai szempontok alapján hoz oktatáspolitikai döntéseket és csak a megszorítások végrehajtását vette figyelembe a keretszámok kialakításánál - hangzott el.

Farkas Gergely úgy fogalmazott: ha Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem mond le és nem tiltakozik a most bejelentett változtatások ellen, akkor ez az ő alkalmatlanságát is bizonyítja, hiszen nem tudja érvényesíteni az oktatás érdekeit a kormányzaton belül. Hozzátette: a keretszámoknak a felvételi határidő lejárta előtt két hónappal való nyilvánosságra hozásával a kormány "több tízezer fiatal jövőjét törte derékba" és a Jobbik szerint ennek hatására fel fog gyorsulni a már most is túl magas kivándorlás. Kiemelte: már a tavalyi keretszám-csökkentés hatására is 30 ezerrel kevesebb jelentkező volt a felsőoktatásban, ez a mostani bejelentés után tovább csökkenhet.

Farkas Gergely bejelentette azt is: a Jobbik támogatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) népszavazási kezdeményezését és bár tiszteletben tartja a HÖOK pártoktól való függetlenségét, de minden segítséget megadnak a kezdeményezés sikerességéhez.

Az MSZP a felsőoktatásnak és a fiataloknak címzett hadüzenetként értékeli a kormány terveit az állami finanszírozású képzési helyek csökkentéséről. A szocialisták a részösztöndíjas képzést értelmetlennek tartják, az erre szánt pénzből az ingyenes felsőoktatási helyek számát növelnék.

Hiller István volt oktatási miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: mivel jövőre mindössze 10 500 elsőéves hallgató tanulhat ingyen, a 2010-es 53 500-hoz képest 80 százalékkal csökken a tandíjmentes felsőoktatási helyek száma.

A felsőoktatáshoz való hozzáférés ilyen szűkítése 1947 óta példátlan - jelentette ki.
Az MSZP-s politikus érthetetlennek tartja a részösztöndíjas helyek számának növelését. Szerinte ez a képzési forma már tavaly megbukott: miután a diákok nem választották, még a rendelkezésre álló helyeket sem tudták betölteni.

Hiller István arra szólította fel a kormányt, hogy a részösztöndíjas férőhelyekre szánt pénzt a száz százalékban állami finanszírozású helyekre fordítsa inkább. Véleménye szerint a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt a hallgatói létszám csökkenni, a tandíj, illetve az önköltség összege emelkedni fog. Folytatódik a radikális pénzkivonás, ami - a hallgatói létszám csökkenésével együtt - az oktatók egy részének elbocsátásához vezet majd - sorolta.

Hiller István szerint az átalakítás további következménye az lesz, hogy még több fiatal hagyja el az országot, megy külföldre tanulni.A szocialista képviselő megismételte: az MSZP, ha kormányra jut, megszünteti a hallgatói szerződéseket, a diákok röghöz kötését, valamint a Diákhitel 2-őt is, miközben az évek óta jól működő diákhiterendszert megtartanák.

Arra is ígéretet tett, hogy a szocialisták megszüntetik a részösztöndíjas képzést, és 2015-től két éven belül újra a 2011-es szintre emelik a tisztán állami finanszírozású felsőoktatási helyek számát. Ugyanakkor - emlékeztetett - az MSZP olyan megoldást javasol, amelyben az első év a felsőoktatásba bekerülők mindegyikének ingyenes, és a "bizonyítási év" alapján dől el, hogy kinek kell tandíjat fizetnie, és ki kap azt meghaladó ösztöndíjat.

Az LMP véleménye szerint a kormány csütörtöki bejelentése a keretszámok csökkentéséről és a taníjas képzés kiterjesztéséről egyértelműen a felsőoktatás elsorvasztásának folytatását jelentik. A párt arra szólította fel az oktatásirányítást, hogy legalább a két évvel korábbi szintre állítsák vissza a keretszámokat.

Osztolykán Ágnes az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, a kabinet csütörtökön egyértelművé tette, hogy 2013-ban ismét drasztikusan visszavágják a keretszámokat. A tervek szerint a jövőben már csupán a hallgatók 10-20 százaléka tanulhatna ingyen, ami az idei 40 százalékos állami férőhelycsökkentés után gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP kabinet bevezeti a tandíjas felsőoktatást - hangsúlyozza a politikus.

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke elképesztőnek nevezte, hogy a "brutális lépéseket" Giró-Szász András kormányszóvivő és Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár azzal indokolta: a keretszámok csökkentésének következtében többen kerülnek majd be a felsőoktatásba.

Az LMP azt követeli, hogy a felsőoktatás finanszírozásának nagyságrendjét és a hallgatói keretszámokat legalább a két évvel korábbi szintre állítsák vissza. Hosszabb távon pedig még tovább kell bővíteni a hozzáférést - jelenti ki Osztolykán Ágnes.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.