Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lengyel kapcsolatot épít az Ipari iskola / – diákok cserekapcsolata is szóba került –

2008. október 21. 13:18
Kölcsönösen kerestük a kapcsolatfelvétel lehetőségét – mondta Irányi László, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója azon a kedd délelőtti fórumon, melynek keretein belül aláírtak egy együttműködési szerződést a lengyelországi Boleslawiec hasonló profilú szakközépiskolájával.

A lengyel vendégek (igazgató és két tanár) hétfőn érkeztek a megyeszékhelyre, ahol megismerkedtek annak legfontosabb nevezetességeivel, majd felkeresték az Ipari Szakközépiskolát, ahol tárgyalásokat folytattak a kapcsolatfelvétel módjáról. Ezután megtekintették az évszázados épületet, s azt követően a könyvtárszobában aláírták a szerződést.

                

Irányi László arról tájékoztatta a diákságot, hogy az együttműködési szerződés a diákcsere lehetőségét is jelenti, s ez akár a Comenius program keretén belül is lehetséges.

                

A lengyel iskola vezetője, Beata Sulska megerősítette: iskolájának több éve van már kapcsolata a Comenius programmal, így a kellő tapasztalataik is megvannak már.

A Vehír kérdésére az igazgatónő elmondta, hogy rövidesen vendégül látják Lengyelországban a veszprémi iskola vezetését, majd sor kerülhet húsz diák cserelátogatására is. Nincsenek emberi távolságok, csak földrajziak – tette hozzá Beata Sulska –, s a hagyományos lengyel-magyar barátság minden bizonnyal átsegíti majd a gyerekeket a nyelvi problémákon.



Zatkalik András
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.