A Vehír érdeklődésére Kiss Miklós, a Nemzeti Fórum elnöke elmondta, hogy Horváth Balázs egykori törzshelye, a Pannónia étterem 1-es asztala volt, ahol sokszor éjszakába menő beszélgetések, politikai viták folytak.
A politikusról elnevezett asztaltársaság és a Nemzeti Fórum képviseletében az elnök helyezte el a megemlékezés koszorúját, majd mások is virággal, koszorúval fejezték ki tiszteletüket.
A mintegy húszfős csoport előtt Kolti Helga színművész Wass Albert versrészletet mondott el, majd a néma főhajtás után a társaság Alsóörsre utazott, ahol Horváth Balázs második számú törzshelyén immáron kötetlen beszélgetés során idézték fel emlékét.
A veszprémiek – ezzel is utalva a miniszter egykori ajándékozó kedvére – egy faliórát nyújtottak át a „kettes” asztal alsóörsi társaságának.