Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„A fülkeforradalom felfalja gyermekeit”

2012. december 10. 17:56
Niedermüller Péter a Demokratikus Koalíció alelnöke és Katanics Sándor a párt önkormányzati képviselője bírálta a kormány felsőoktatási politikáját hétfőn a Pannon Egyetem előtt tartott sajtótájékoztatón. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Niedermüller Péter kijelentette, az Orbán kormány rengeteg kárt okozott a felsőoktatásnak. A nyugati országokban a pártok általában igyekeznek konszenzusra jutni az oktatás ügyével kapcsolatban, erre pedig a Fidesz nem volt hajlandó. A politikus közölte, három súlyos esemény is mutatja azt, hogy a kormány szétveri a korábban jól működő felsőoktatást.

A DK alelnöke elmondta, az első csapás a 2013-as állami ösztöndíjasok számának csökkentése volt, a második a brutális pénzelvonás az egyetemektől. Hozzátette, ez utóbbi intézkedés szembe megy az Európai Uniós törekvésekkel, hiszen ott jelenleg az a cél, hogy legalább a GDP 1 százalékát az oktatásba fektessék. Nálunk ez a szám 0,8 százalék, de hamarosan akár 0,5 százalékra is csökkenhet.

A harmadik káros intézkedésnek a politikus a keretszámok durva lecsökkentését nevezte meg. Közölte, az országban csupán 10 480 diák tanulhat ingyen, ráadásul a részösztöndíjas képzésben résztvevőkkel is aláíratják az EU által is bírált „röghöz kötési szerződést”. Niedermüller Péter kiemelte, úgy akarja az állam itthon tartani a diplomásokat, hogy állást nem biztosít nekik.


Katanics Sándor és Niedermüller Péter

Megtudhattuk, a politikusnak vannak olyan fiatal ismerősei, akiknek összedőlt az élete, mivel nem tudnák kifizetni az egyetemi tanulmányaikat, holott egész eddig a továbbtanulásra készültek.
A DK alelnöke hangsúlyozta, az országnak a lehető legtöbb művelt emberre van szüksége, hogy a társadalom jó irányba változzon. A diplomások ráadásul kétszer többet keresnek, mint társaik, és ennek következtében több adót is fizetnek, valamint kevésbé érinti őket a munkanélküliség.

Elhangzott, mikor a Fidesz ellenzékben volt, élesen támadta a Gyurcsány kormány méltányos és megfizethető tandíját, és kiharcolta, hogy népszavazással eltöröljék azt. A politikus kijelentette egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi kormány dilettáns politikát folytat és nincs egy elfogadható oktatási koncepciójuk. Niedermüller Péter aggasztónak ítélte, hogy az egyetemek élére a Fidesz kancellárokat akar kinevezni, így az állam beleszólhat az intézmények működésébe.
Az alelnök elmondta, úgy tűnik az egyetemek kezdenek ébredezni, több rektor is kifejtette elégedetlenségét, a diákok pedig megmozdulásokat szerveznek.

Katanics Sándor, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője felolvasta a Magyar Rektori Konferencia közleményét, amely a jelenlegi oktatási törvény módosításai bírálja. A képviselő felhívta a figyelmet Orbán Viktor 2008-as Syma csarnokban elhangzott beszédére, amelyben a Fideszes politikus a tandíj bevezetését bírálta. Katanics Sándor kijelentette, támogatják a diákok megmozdulásait, hiszen ez jogos önvédelem a kormány intézkedéseivel és hazugságaival szemben. 

Horák János
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.