Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A 2013-as költségvetésről szavaz a Parlament

2012. december 11. 9:16 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A jövő évi költségvetés zárószavazásával folytatódik ma az Országgyűlés ülése azt követően, hogy a képviselők hétfőn megtárgyalták a kormány utolsó módosító javaslatait. A Ház emellett átírhatja a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, valamint létrehozhatja a befektetői letelepedés intézményét.

A parlament munkája reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd elsőként a 2013-as büdzséhez benyújtott változtatásokról szavaznak. A kabinet zárószavazás előtti módosító javaslatában a korábban tervezett 1,6 százaléknál kisebb, 0,9 százalékos GDP-növekedéssel tervez, ugyanakkor a központi költségvetés hiányának 188 milliárd forintos növekedése ellenére is biztosítnak látja a 3 százalék alatti államháztartási hiánycél elérését. A kormány emellett az eredetileg várt 4,2 százaléknál magasabb, 5,2 százalékos inflációval számol, az államháztartási hiánya pedig 653,877 milliárd forintról 841,834 milliárd forintra nő. A felülvizsgált prognózis szerint a beruházások 0,3 százalékos bővülés helyett 1 százalékkal visszaesnek.

Az Országgyűlés az idén a szokásosnál korábban, július 12-én fogadta el a 2013-as költségvetés fő számait, amelyeken várhatóan ma módosít a Ház. Az előrehozott szavazást a miniszterelnök kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy így kiszámíthatóbb, stabilabb alapokon állhat az ország pénzügyi gazdálkodása. A képviselők a 2013-as büdzsé módosítását követően a mai határozathozatalok végén fogadhatják el a végleges költségvetési számokat.

Ezt megelőzően azonban egyebek mellett módosítják az ősszel elfogadott trafiktörvényt, lehetővé téve, hogy a nemzeti dohányboltok sorjegyárusítással és fogadásszervezéssel is foglalkozhassanak. Ugyancsak ma dönt a parlament kormánypárti képviselők azon indítványáról, amely létrehozná a befektető letelepedés intézményét, vagyis azt, hogy a 250 ezer euró értékben magyar államkötvényt vásárló külföldi befektetők egyszerűbben juthassanak magyarországi tartózkodási engedélyhez. Mindemellett új törvényt hozhatnak a honvédek jogállásáról, valamint módosíthatnak az atomenergiáról szóló törvényen is.

A határozathozatalokat követően az alaptörvény harmadik módosításának részletes vitája kerül napirendre, majd a kivételes sürgős tárgyalásba vett költségvetési salátatörvényről mondhatják el véleményüket a képviselők az összevont általános és részletes vitában. A kormány előterjesztésében módosítaná például a gazdasági stabilitási törvényt, a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt előírva 2013-ra, továbbá itt szabályoznák, hogy a fővárosi önkormányzat Budapest bevételeinek 47 százaléka helyett 51 százalékában részesül, míg ennek megfelelően a kerületi önkormányzatok részesedése 49 százalékra csökken.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.