Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Költségvetés: ellenzéki reakciók

2012. december 11. 14:18 // Forrás: MTI

Az MSZP szerint a parlamentben kedden elfogadott 2013-as költségvetés miatt jövőre folytatódik az elszegényedés.

 Józsa István, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón azt mondta: a büdzsé túlzott megszorításokat tartalmaz. Szerinte az emberek nem viselik el a reálbérek újabb, az ideihez hasonlóan több mint ötszázalékos csökkenését.

 A költségvetést bírálva úgy fogalmazott: az nem szolgálja a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, az ország felemelkedését, pénzügyi stabilitását és a Magyarország iránti befektetői bizalom visszaszerzését. Hangsúlyozta, hogy jövőre tovább csökkennek a beruházások, az infláció pedig meghaladja majd az öt százalékot.

Az MSZP-s politikus azt mondta: a most megváltoztatott sarokszámok nyári elfogadása óta hatszor módosították a javaslatot, és azóta több mint 800 milliárd forint megszorítás került a költségvetésbe. A szocialisták szerint az energiaárak egyszeri, "propagandisztikus" csökkentése helyett az életszínvonal növelésére lehetőséget adó gazdaságpolitikára lenne szükség - jelentette ki.

Az LMP véleménye szerint a kormány valótlan adatokra alapozta a kedden elfogadott jövő évi költségvetést, abban sem a növekedési adatok, sem pedig a tartalék nagysága nem valós.

Schiffer András parlamenti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a több sebből is vérző költségvetési törvény nem pusztán számok összessége, egyúttal világos lenyomata "a kaszárnyakapitalizmus orbáni víziójának". Ez a vízió az olcsó és képzetlen munkaerő kiszolgáltatottságának fokozásával igyekszik versenyelőnyt szerezni - tette hozzá. Kijelentette, hogy az LMP szerint ezek az elképzelések erkölcstelenek, elfogadhatatlanok és nem is versenyképesek, ugyanis az ellenzéki párt a tudásba és a helyi gazdaság megerősítésébe fektetne be.   

A frakcióvezető idézte Orbán Viktor kormányfő korábbi szavait is, amelyek szerint "az a normális, ha nyáron készül el a jövő évi büdzsé, amit eddig csinált az ország, az beteges. Nem normális, ha csak december utolsó napjaiban derül ki, hogy miként gazdálkodhat az ország". Schiffer András felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben csak most hétfőn derült ki, hogy "miként gazdálkodhat az ország", ugyanis a kormányoldal aznap alapjaiban írta át a jövő évi büdzsét. 

A politikus úgy fogalmazott: véleménye szerint az a gyakorlat nem normális, amikor "hazug, valótlan adatokra alapoznak egy költségvetést". Schiffer András azt mondta, sem a növekedési szám, sem a tartalék nagysága nem valós. Orbán Viktor kormányának egy fél év sem volt elég arra, hogy egy normális költségvetést összerakjon, ráadásul a zárószavazás előtti módosító javaslatokkal végképp átírta a nyáron beterjesztett indítványt - összegzett. Meglátása szerint ez viszont azt jelenti, hogy a nyáron benyújtott büdzsé megbukott.  Arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetést már elfogadta a parlament, de az azt megalapozó salátatörvényről még csak most tárgyalnak a képviselők.
   

Schiffer András kitért arra is, hogy a költségvetési tartalékot 600 milliárd forintra emelték fel. Közölte: ez alapján világos, hogy a Fidesz jövőre megszorításokból és adóemelésekből finanszírozott választási osztogatásra készül. A kabinet ezt a pénzt "részben hazug kormányzati propagandára, részben pedig a saját klientúrája feltőkésítésére" akarja fordítani. Végül kitért arra is, hogy ha az LMP által elkészített költségvetési koncepciót fogadja el a Ház, akkor csak az szja-rendszer megváltoztatásával 283 milliárd forint többlet folyt volna be a kasszába.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.