Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együttműködik az MTA Természettudományi Kutatóközpont és a Pannon Egyetem

2012. december 11. 16:39 // Forrás: Pannon Egyetem
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az MTA Természettudományi Kutatóközpontja és a Pannon Egyetem oktatási, kutatási és innovációs feladataik közös megvalósítására együttműködési szerződést kötött, melyet az intézmények vezetői december 11-én ünnepélyes keretek között írtak alá.

A Pannon Egyetem fő feladatának tekinti, hogy hallgatóit sikeres szakmai pályára készítse fel. Ehhez többek között erős tudományos háttér és élenjáró technológiák fejlesztésében való részvétel szükséges, hangsúlyozta Dr. Friedler Ferenc rektor. Az együttműködés mindkét intézmény szakmai munkáját erősíti. A rektor elmondta: a Pannon Egyetem hálózati-mátrixos szervezeti modellben működik, így a budapesti kutatóközpont tudományos háttere közvetve beépül a Pannon Egyetem oktatási-kutatási rendszerébe. Az együttműködés továbbá lehetővé teszi újabb kutatási és innovációs projektek indítását, amellyel további támogatást tudunk nyújtani hallgatóink szakmai pályájának építéséhez.


dr. Szépvölgyi János és dr. Friedler Ferenc

Intézményeink a posztgraduális- és doktori képzésben már hosszú idő óta együttműködnek, a megállapodás aláírása a kapcsolat egységes keretbe foglalására és kiszélesítésére szolgál, mondta Dr. Szépvölgyi János, az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója. A kooperáció célja, hogy kölcsönösen erősítsük egymás tevékenységét a felsőoktatásban, kutatásokban, nemzetközi szinten növeljük hatékonyságunkat a pályázatokban - hangsúlyozta a főigazgató.

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont multidiszciplináris természettudományi kutatásokat végez. Céljuk, hogy a hazai kutatási hagyományokra épülve a nemzetközi kutatási térben is számottevő, jelentős eredményeket ígérő felfedező kutatásokkal, értékadó tudományos eredményekkel vállaljanak szerepet a közjó szolgálatában, a jövő megalapozásában.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.