Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Áder János fogadta a Győztesek Versenye érmeseit

2012. december 12. 15:18 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Győztesek Versenyén indult, daganatos betegségből meggyógyult gyerekeket fogadta szerdán a Sándor-palotában.

A köztársasági elnök és felesége megmutatták a gyerekeknek az épület egyes részeit, így például a Tükörtermet és a Kék Szalont, meséltek az épület történetéről és a falakon lógó festményekről.
Áder János vezetésével a résztvevők eljátszották egy nagyköveti megbízólevél átadását, majd arról is hallhattak, hogy egy tárgyaláson kinek hova kell ülnie a protokoll szabályai szerint. A vendégek kérdeztek is: egy kisfiút a kegyelmi kérvények érdekeltek, egy másik az asztalon álló antik óra történetéről faggatta Áder Jánost.

A Győztesek Versenyén olyan 7-16 év közötti gyermekek vettek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. A résztvevők három korcsoportban és több sportágban - futball, sakk, asztalitenisz, 10 méteres légpuska-lövészet, futás, úszás - mérhették össze erejüket május 30. és június 2. között Moszkvában.

A versengésen 21 magyar gyermek vett részt: egyéniben 9 arany, 4 ezüst és 2 bronzérem, csapatban 5 arany, 3 ezüst és 1 bronzérem született. A magyar csapat utazását az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezte meg.

Az alapítvány 1999-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat munkáját, valamint a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt súlyos daganatos, leukémiás betegségben szenvedő gyermekek gyógyítását.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.