Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyeztetést szeretne a Nemzeti Ifjúsági Tanács

2012. december 12. 16:42 // Forrás: Nemzeti Ifjúsági Tanács
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöksége sajtóközleményben fejtette ki álláspontját a felsőoktatást érintő átalakításokkal kapcsolatban.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács alapvető célja az ifjúsági korosztály és a döntéshozók közötti strukturált párbeszéd megteremtése, fenntartása. Feladatának tekinti az ifjúság, az ifjúsági és az ifjúsággal foglalkozó szervezetek közös gondolkodásának előremozdítását, érdekképviseletük ellátását hazai és nemzetközi szinten egyaránt. 

A Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöksége figyelemmel kísérte a felsőoktatás terén tervezett változásokat, ezek kommunikációját, az ezzel kapcsolatban kialakult helyzetet. Úgy gondolják, hogy az érintettek teljes körű bevonásával történő egyeztetések hiányában nem születhet az ifjúsági korosztály érdekeit figyelembevevő felelős döntés. Fontosnak tartják a döntések és tervezetek hatékony kommunikációját, már a tervezés első fázisában elindított, folyamatos párbeszédet. Elfogadhatatlannak tartják ennek hiányát, a kommunikációs anomáliákat és az ezáltal előidézett helyzetet. 

A hazai ifjúság, az ifjúsági és az ifjúsággal foglalkozó szervezetek képviselőjeként szolidaritásukat fejezik ki a diákok, a hallgatók és képviselőik felé. Elkötelezettek az ifjúságot érintő kérdésekben a folyamatos párbeszéd és egyeztetés mellett. Javasolják a döntés mihamarabbi átgondolását, az érintettek közötti egyeztetés megkezdését, és a párbeszéd folytatását a döntés meghozatala után. Országos érdekképviseleti szervként felajánlják közreműködésüket a fiatalokat érintő kérdésekben folytatott folyamatos egyeztetések megkezdésében, fenntartásában. 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.